Barátaimnak: Jucusnak, Zsoltinak, Csabinak

 
Halk szavú remény, merre jársz,
hová vitt el innen a nagyhangú szél?

Ránk sötétlő május ölén, üszkös hajnalok élén,
szívünk közelében, találkozunk újra, mint régen,
Kőbánya szívében. Gesztenye-gyertya virágban
fürdik az égbolt, zöld zuhatagban rozsdálló orgona ég,
szélesedik a szél, s korán halt hősöket mosdat a zápor,
s bőrig ázunk ismét együtt, mert oly kevés a fény.

Mégis itt találkozunk újra, mint régen, s rózsák égnek
Kőbánya vérző szívében, mint kivérzett, alvó csillagok,
kormos, porlepte halmazok, pusztuló házak, hazák, üzemek
csillagképei; lesántult időnk itt pihenni tér, zölden pompázó
elhagyatottságunk arcvonásai kisimulnak ezen az éjszakán,
s az országos nyomor itt felejtett rongyaira rálép a szél.

Már ezért is itt találkozunk, mint régen, mert emlékeink
velünk élnek csak tovább, s otthonra lelnek Kőbánya
megfáradt szívében a porladó pillanatok zsámolyánál;
a park padjain kornyadozó ismeretlen életek felett vállad
árnyéka, új idők régi elhagyatottsága öleli át a leszerelt
gyárakat, műhelyeket, gazdátlan ringó hintaszékeket.

Itt velünk vénül minden, semmi sem változott,
lét-kaszárnyák odvas udvarain bokrosodó bodzák,
ecetfa lombok alá temetett mulandóság, járdaszigetlakó
Robinzonok, magányos kisállatok, macskák, és kutyák
között járok mikor az idő csörömpölve nagyot zökken,
de együtt vagyunk, mint régen Kőbánya öreg szívében…

2023-05-16