Julcsinak, barátaimnak
Várakozik az ember,
béklyóba szabott testtel,
lélekre várva, lélekben élve,
testbe zárt szívvel,
várakozik az ember.
Mintha valami messziről szállna
a ködös decemberi éjben,
várakozik az itt maradottak árvasága,
s vagyunk már útra készen,
együtt vagyunk már régen,
testbe zárt szívvel, lélekben élve,
s hiszünk abban, ki újra ideérhet,
hiszen áll az idő oly régóta,
a legelső advent óta
csak csönd zeng, mint egy végtelen
orgonafutam a szélben.
Csak ez csönd igéz, idéz meg téged,
ez az örökkévaló, fönnmaradt ígéret,
hogy együtt újra, s nincs több elválás,
és egymásra néznek a tükörképek.
Többet nem ígérhet, de ezt betartja
mindig a béklyóba vert test-szív-lélek,
s addig csak várakozik az ember,
útra készen…
2024.12.04.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
