Még elhiszem, a fény felé igyekszem,
de már homálylik némely' korty után.
És mert a bánat köddé lett szívemben,
többet jelent a még egyet csupán.
Lassacskán túl egy jó palacknyi gondon,
de attól innen, hol csak sejtelem,
mint tépi ketté láncát számos foglyom,
és zsong fejemben mindjük szertelen.
Ugrál a kép, bármerre másként látok,
az álmaim rég nem hordott kabátok,
amit nem értek, rájuk fércelem.
Távol bolyongok, mégis itt maradtam,
van csónakom: dülöng egy szék alattam;
s majd énem másnap partot ér velem.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
