2026. január 7. szerda,
Attila napja.
Kalendárium

Január (régiesen Januárius, ősi magyar nevén Fergeteg hava) az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták.

...

Aki magyarul azt mondja: költő — mindenekelőtt Petőfire gondol. Attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van. Példakép és mérce. Lehetett és lehet szolgaian utánozni, lehetett és lehet kerülni mindent, ami az ő modorára emlékeztet, de nem lehet megkerülni: aki magyarul verset ír, az valahogy viszonylik Petőfihez. A róla írt kritikák, cikkek, tanulmányok, könyvek könyvtárat tesznek ki, és minden korban új szempontokból új mondanivalókat tesznek hozzá a hagyományhoz. Verseinek egy része nemcsak közismert, de olyan népdallá vált, amelyről sokan azt sem tudják, hogy Petőfi írta, holott mindiglen is ismerték. Nem lehet úgy magyarul élni, hogy az ember ne tudja kívülről a Petőfi-versek számos sorát. S mindehhez ő a legvilághíresebb magyar költő: ha valamelyest művelt külföldinek azt mondják: magyar irodalom — akkor mindenekelőtt Petőfi jut az eszébe.

...

 

Megérte ezt az évet is,
Megérte a magyar haza,
A vészes égen elborult,
De nem esett le csillaga.
Meg van vagdalva, vérzik a kezünk,
De még azért elbirjuk fegyverünk,
...

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.

...

Hej emberek! Markomban sűrű
 fekete vérrel telt kupa!
 Ezzel köszönt rátok egy rongyos,
 világgá űzött árva kobzos
 utolsó Koppány-unoka!
 Borra nem telt. Így hát kupámat
...

Tél közepén, az év 22. napján van a Magyar Kultúra Napja, és egyben a magyar Himnusz születésnapja, méghozzá a száznyolcvanötödik.
A fellelhető
...

A magyar himnusz szövegét Kölcsey Ferenc (1790–1838), a reformkor egyik nagy költője írta 1823-ban, és először 1828-ban jelentette meg. A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc (1810–1893), zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a nemzeti dal zenéjére kiírt pályázaton, az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert, a többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által is megtisztelt zsűri döntésének köszönhetően. A Himnuszt a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844-ben. 1903 előtt az állami himnusz Joseph Haydn „Gott erhalte” című műve, az osztrák császári himnusz volt. A magyar himnusz az egyetlen állami himnusz a világon, amelyet 1990-ig semmilyen törvény, sem uralkodó, kormány vagy országgyűlés nem tett kötelező érvényűvé. Maga a magyar nemzet tette saját himnuszává. 1903-ban az országgyűlés csak elismerte hivatalosságát. 1903-ban a magyar országgyűlés elfogadott egy 2 paragrafusból álló törvényjavaslatot, „az egységes magyar nemzet himnuszáról” Ennek 1.§ szerint :„Kölcsey himnusza az egységes magyar nemzet himnuszává nyilvánítattatik”, a 2.§ pedig meghatározta, hogy a törvény 1903. augusztus 20.-tól lép hatályba. Ezt a törvényt azonban I. Ferenc József magyar király soha nem szentesítette. Egy anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, amely szerinte a címerhez hasonlóan, változtatásra szorult. Kodály Zoltán megjegyzése erre annyi volt: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz.” Ezzel az új himnusz témája lekerült a napirendről Azóta a Himnusszal szembeni leggyakoribb kritika, hogy túl komor, kevéssé ösztönöz cselekvésre. „Beszéltem egy pár sportolóval, akik azt mondták, hogy egy döntő előtt a legsúlyosabb próbatétel túlélni a Himnuszt. Azt mesélték, hogy ha egy amerikaival kerülnek össze, akkor azt érzik, hogy az ő himnuszuk csak úgy nyomja az erőt, ők meg csak állnak és… Előre sírunk-rívunk. Majd az Isten megsegít, majd csinál valamit…”

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Őrzöm ölelését
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák



Múltba nézek. Emlékek élednek. Arcokat látok. Ismerősök. Leírok egy nevet, magamnak: Szolnoky János Apát Úr... Emlékezésem homályát villámként hasítja szét az a pillanat, amikor utoljára öleltük meg egymást.
Akkor már a püspöknek jelentettem, hogy szabadon, de elháríthatatlan kényszerből kérem cölibátus alóli felmentésemet, amely azzal jár, hogy hivatásomat papként tovább nem gyakorolhatom.  A hír gyorsan terjedt. Ismerőseim, barátaim döbbenettel vették tudomásul. Paptársaim többsége helytelenítette lépésemet. Volt azonban, akiben nagyobb szeretet ébredt. 
Néhány napot magányosan töltöttem. Búcsúztam otthonom falaitól, az udvar fáitól, kedvelt kutyámtól. A falu nem sejtett semmit. Kegyetlen csend vett körül. Váratlan vendégem érkezett. Szolnoky Apát Úr.
- Nem tehet másként? - volt az első kérdése.
- Nem - válaszoltam.
- Kérem, gyóntasson meg.
Gyóntatni kérte azt a papot, akinek más útra kell térnie. Kérte. Miért? Hogy megerősítse, bármi történik is, új útjain is pap marad mindig. Vagy Isten felé mutatta, mennyire szereti Őt esendő szolgájában is?  - akkor hirtelen fel sem fogtam, ami később fénylett fel előttem.
Gyónás után néhány szó. Tartalom nélkül. Mit is mondhattunk volna egymásnak? Elég volt könnyeinket visszatartani. a csöndet pedig egyikőnk sem bírta volna elviselni. Segítettem felvennie kabátját.  Kísértem az udvaron, ahol autó várta. Hirtelen megállt. Megfogta mindkét kezem. Tekintetünkben lelkünk szinte összeért.
- Atya, mondja, hisz az örök életben? - a kérdés késként hatolt belém. És mint a sebzett testből a vér, úgy  buggyant szívemből a válasz.
- Igen!
- Mennyben, pokolban, üdvösségben, kárhozatban? - faggatott tovább, mintha a való igazat akarná kitépni belőlem.
- Igen, hiszem az Istent és hiszem az örök életet.
- Jól van, fiam - mondta megkönnyebbült sóhajjal.  
Megölelt...
Beszállt az autóba. Integettünk egymásnak. Többé nem találkoztunk.
- Hisz az örök életben? - kérdezte. Miért? Ha hiszek, akkor döntésem az örökkévalóság távlatában történt. Akkor abban Istennek is szerepe van.  Talán így gondolta. Megnyugodott felőlem. Szeretett.
Vagy élő hite kérdezte az üdvösséget, kárhozatot eldöntő kérdést? Élő hite, igen, mert az élő hit kereső hit. A hit bármennyire "birtokolja" a Végtelent, újra és újra vágyik, akarja, hogy teljesebben legyen az övé. Tökéletesebben egyesüljön Istennel... Gyűszűbe a tengert... A majdnem  semmi a Mindent... Élő hittel ölelt. Kevés ilyen ölelést őriz 81 éves szívem.
                                                                                                                                         
"APÁT ÚR"
 
Főpapi rangot jelez a cím. Illett is hozzá. Messze meghaladta az átlagot. Mégis, az "apát úr" inkább volt egyszerű pap, akinek lelkéből a Jó Pásztor szeretete simogatta a hozzá fordulókat. Valójában azért is illett hozzá az "Apát" megszólítás, mert a szó héber jelentése: atya.
                                                       
"HAGYJON VALAMIT AZ ÚRISTENRE IS"
 
Akkor (1968) fiatalon bíztak rám egy falusi egyházközséget. Szegény falu volt, a szegény emberek egyszerű tisztaságával és szívgazdagságával. A temető fakeresztje korhadtan szégyenkezett a település közepén. Kőkeresztet kellene állítani, mondták, kérték. De miből? Töprengésemben gondoltam a szomszéd község idős papja tanácsot tud adni nekem. Elmentem hozzá, elmondtam gondunkat. Szolnoky Apát Úr  - válaszul  - először visszakérdezett.
- Atya, mit gondol?
- Kőkeresztet kellene állítani, amelyre márványtáblán megörökítenénk az első és a második világháború áldozatainak nevét is. Ugyanis a faluban nincs emlékmű.
- Bátor gondolat. Tetszik. Nos figyeljen. Menjen át Tápiószelére, keresse meg a kőfaragót, mondja, én küldtem. Rendelje meg a keresztet elképzelése szerint, egyezzenek meg az árban. Ígérje meg, hogy a felállítást követő második hónapban fizet.
- De Apát Úr, egyetlen fillérünk sincs még!
- Ne féljen, bízzon a Gondviselésben, és a hívek jó szándékában.
Hite Isten felé, bizalma az emberek felé, merésszé tett és tanácsának megfelelően cselekedtem. 1969 halottak napján imával áldottuk meg a kőfeszületet. A szentelt víz harmatja mellett a háború áldozatainak nevét őrző márványra a hozzátartozók könnyeket sírtak az ismeretlen helyen nyugvó szeretteikért. (Mellékesen megjegyzem, hogy másnap - akkor l969-et írtunk - az illetékes államhatóság emberei látogattak meg, lázító tettnek minősítették a második háborúban elesettek nevének  nyilvánossá tételét. Miért nem kértem engedélyt...? Közöltem, hatalmukban áll lebontatni, ám ezt nem velem kell megbeszélniök, hanem a falu népével... A kőfeszület ma is áll!) 
December utolsó hetében rendeztem a tartozást. Mentem az Apát Úrhoz köszönetet mondani tanácsáért.
- Köszönöm Apát Úr!
- Szóra sem érdemes. Ne feledje, mindig úgy dolgozzék, hogy hagyjon valamit az Úristenre is!
Egyszerű mondat. Ő mondta, aki jól ismerte az Isten ügyeit.
                                                  
LÁTTAM IMÁDKOZNI
 
Láttam imádkozni. Mise közben. Arcán belső figyelem a Titok felé. A mise után, lényén átsugárzott az érzés, alázattal hajlik meg a titok előtt, hogy nagy történésnek volt részese: misét mutatott be. Térdepelt az Oltáriszentség előtt napközben, olykor csak néhány percig. Áhítat borított fátylat vállára. Hitte, Valaki előtt térdel. 
Szerette a rózsafüzért imádkozni. Nagyon tisztelte a Názáreti Máriát. Buzgóságát látva, önmagam előtt szégyenkeztem. Hol van áhítata mellett az enyém?!
Isten házát a sajátjának tekintette. Az egyház üldözés idejében, zaklatások ellenére templomokat renováltatott. Példaként állt előttem. Hitből nőtt szeretete, szeretetéből a tettei. Úgy lett meg neki "mindene", hogy részére Isten és népe volt a minden.
                                               
ÁRNYOLDALA?
 
Nincsen fa árnyék nélkül. Egyetlen ember sem képes hiba nélkül élni. Nem képes... Van azonban olyan ember, s Ő ilyen volt, akinek belső sugárzásának fénye alig tette láthatóvá emberi gyöngeségeit.
Különben pedig a kidőlt fának már nincs árnyéka. Rég meghalt. Azok között lehet, akikről a bibliai Dániel könyvében olvassuk, hogy fénylenek Isten mennyei országában:
"...akik sokakat igazságra vezettek, ragyognak, mint a csillagok, mindörökre." (Dán 12,3) Maga Jézus is állítja: "Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap, Atyjuk országában." (Mt 13,43)
                                               
A SZERETET EL NEM MÚLIK
 
Múltba néztem. Megélt kapcsolat elevenedett föl.  Múltba tekinteni könnyű. Jó emlékezni igaz ölelésre. De előre nézni... "Nagyon" előre... Lehet álmodozással. Én reménnyel teszem.
Ő előre ment. Azon az úton - emberi sors - követem őt. S majd a hit isteni ajándékaként találkozom Apát Úrral, megöleljük egymást újra és megéljük: elmúlik a hit, megszűnik a remény, ám a szeretet örökké él.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007