2021. szeptember 18. szombat,
Diána napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Archívum: Nyári óda
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák
Nyári óda

 
1.
 
Mesélnem kell, figyelj rám kicsit... 
Ma az újra visszatért nyárral 
a békétlenség bennem végre konokan hallgat: 
és a júliusi, könnyed, tarka pillanatban 
ismét megtaláltam 
a bűvös-édes, egykor-volt nyugalmat. 
Szeretni - bátran - mondd, hogyan tanítsalak...? 
Álmodom: szabadok vagyunk és 
sehol, senki, semmi sem áll az útba, 
vagyunk, mint két egymásba hajló líra, 
s látom, ajkadon miképp olvad át a szó 
egy röpke, kedves, lázító mosolyra. 
Igen, te folyton pörölsz az illanó Idővel, 
mikor nekem a nyár 
maga a rögzített Csoda
míg te visszavágysz a tűnt időkbe, őszbe; 
én egyre csak félek: jaj, a Chopin-noktürnös éj 
- lehetséges? - vissza nem tér már soha... 
De nem, az nem lehet:
tiltakozik lényem minden íze-része, 
s egy percre befed a vad rémület maga; 
dőlt hajótestbe áradhat így a víz a léken, 
majd végképp elsüllyed, 
és birtokba veszi ott lent a hűs moha. 
 
2. 
 
Mert nincs hatalom, mi ezt a lázat kioltsa, 
ilyen vagyok, így vagyok érzéseimnek foglya: 
a Fenyves lejtőn, nézd, összerezzen a 
tegnapról ittmaradt, csillogó szemű tócsa - 
és sose hidd, 
hogy mindez csak tűnő délibáb volna... 
Minden napért, percért hálásnak kell lennem, 
még annak is, hogy a mai fülledtségben 
a Káplár utca ötben 
veled együtt álltam a szürke ház előtt, 
hol József Attila élete fájt lüktetve 
a sötét ablakkeretben, 
utolsó napjait várva betegen és tétlen. 
Ismerem jól ezt az érzést: 
a gyökértelen ember két üres kezébe 
csöppenként hull 
az éj 
fekete vére.
 
3. 
 
Nézd el porszemnyi vétkem: 
- belátom, balga önzés szülte -,
igen, szeretem a nevedet kimondani. 
Kimondani becézve. 
Mondd meg... 
Hogyan tanítsalak téged 
félelem nélküli, önfeledt érzésre...? 
Olykor tilalomfák sorfala előtt 
lépdel a mohó gondolat, 
és hiába, hogy a szív tervez - 
bizony, néha a perc meghiúsul, 
belőle semmi sem marad, 
csak a tépett akarat-pehely... 
De te semmit se félj: 
minket mindig befogad a Civitas Dei, 
hol a hangsúlyos mondatokat 
mind vers-igába hajtjuk, 
de a csupasz és rideg valóságot 
- mindet - hangsúlytalannak halljuk. 
 
4. 
 
Ma már forr a napfény sűrű méze, 
örömében csöppenni akar a zöld levélre. 
Hát adj nekem nyugalmat, kérlek, 
légy velem, szeress, mint eddig, 
tudjak még élni, megköszönni az égnek, 
hogy kínzó látomások most nem gyötörnek, 
és beléd kapaszkodhatom, 
létezésedbe és szavaidba, 
erős kezedbe, 
akit a madonnaarcú Anya 
csakis nekem szült meg.
Még adj időt, és maradj velem, kérlek. 
 
5. 
 
Most nesze kél a sápadt, nyári estnek, 
karcsú szilvafák közt halk sóhaj a vágyás, 
ablakokból dőlnek halvány, vékony pászmák, 
s mindenfelé apró fény-ösvények lebegnek.
Többé ne aggódj, mi történhet velünk. 
Mi ketten úgyis újraszületünk. 
Nézd csak! A júliusi éjszaka 
csillag-csigolyái 
mind világolnak nekünk...

 
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007