Mennyit
tudunk egymásról valójában, s
mennyi marad homályos sejtés csupán?
Éveink egybenyitott ajtók, ugyanaz a hely, ugyanaz a szó, ugyanaz az emlékezet emeli lelkünket a múlt magasába, ugyanolyan szív repes minden gondolatban, melynek varázslatában egymásra ismerünk, s megkíséreljük néven nevezni, s
áthevíteni a végtelen egybenyitott termeit, ahol a
jövő a jelenbe, s a jelen a múltba karol, s
szívünk emlékezete, s végtelenül áramló
gondolatfolyók vezetik haza szavainkat, hol minden
összetartozó.
Egybenyílik szív, ész, gondolat,
összefűznek éveink, ugyanazok az erdők, hegyek, élők, s látszólag élettelenek, de mindenikben
valamely lélek bizsereg, hogy tovanyújtsa a teret, ahol
lüktet az a szeretet, mely készre írat műveket: zenét,
képet, verseket, s ugyanaz a lehelet lengi át az
éveket, mint retteneteink után a békés csöndeket.
Ugyanaz a szív, ugyanaz a szeretet, mely
megfegyelmez minden konok erőt, csillapítja az akarat
lázgörcseit, s megfékezi az ember-ördög gyilkos
retteneteit, ugyanaz az erős szeretet, mely megtart
hegyeket mozdító hiteket, s felépíti örökös
romjaiból a reményt, ugyanaz
ma, holnap, s holnapután, s ott van egybenyíló életünk végtelenbe futó terein…
2022-12-31
![](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/326266338_1413830156042050_5882349319811700484_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=ACfpj6fDDHYAX8TNSf_&_nc_oc=AQnr85jjhPm9IuU0mviWgDdhn_qcL877PslVUb1NdQdfQI3TVqI6BF2y4vgFvRV8hyrCkkgjSINx7HTfuB00Psdi&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AfC3faEhiRrNlgM-stoVPePvl9G4wjS1fHbxCyDwYfKKSQ&oe=63D0DD01) |