Egy fényes, tiszta nyári reggelen Bachot
hallgatni, vagy a végső idők letisztult bluesait,
forró teát kortyolgatva a fotelban hátradőlve olvasni Supervielle,
Szepesi Atilla verseit, megszentelt, kegyelmi pillanat, s mind oly
örök, mint a teremtés csöndje, amikor testet ölt a születő álom, s az
ember csak, mint gondolat van csupán jelen, s a levelek tenyerén
finom erezetet rajzol a hajnali nap, s a készülő ihlet, mint
könnyű szél lebeg a holnap erdei felett, a madarak lágyan
borzolódó tollpihéi között, életünk kezdetén áradni kezd egy dallam a kezdődő kegyelemmel, s vonul, vonul az idő, amint a karaván
halad a sivatagon át az oázis felé, elengedett kézzel életünk reggelén, új kezdetek ajtói nyílnak
régi falakon, s átlátunk szívünk üvegén, amikor
elindulunk egymás felé, bár az álnok elme már elkezdte romlásunkon
törni a fejét; de azért még minden gondolat tiszta és ép,
igen, éppen most kellene elengedett kézzel felszállni a
széllel a nap felé madarak, pillangók, könnyű bogarak útján,
mert itt áll a reggel az ablak előtt, tökéletes élet-pillanat,
állandó-változó teljesség, s futhatunk elengedett kézzel egy régi-új
álom után…
2023-06-17
![](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/374697747_6992401600794475_14152108176801071_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=49d041&_nc_ohc=0WKYCS4ZSXsAX-L8TBI&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AfB9q7lRe5yHJ805WZ7wvdVc5Sf11B2GXAr-Q_VxUByPsQ&oe=64F9E70F) |