Szóról szóra ezt akartam versed alá írni, Ádám, amit Zsolt megtett előttem :)

Végre, hogy nem "csak" tájverset írtál, hanem engedtél egy kicsit a szívedbe is látnom! Végre a saját érzéseidet adod át - gyönyörűségesen!

Bár nehezen szakadsz el a tágabb világ bemutatásától: messziről indítasz, először "csak" tájversnek gondolhatnánk...Csodaszép tájversnek, a Te utánozhatatlan módodon...
...hogy aztán a nyolcadik sorban egy meseszép képpel eláruld Magad:

csendben a szívembe faragtalak.

- ez már alanyi vers :)) És gyönyörű!
Zsoltnak igaza van: én az utolsó strófát így írtam volna:

Az ember lépte ilykor már csupa árnyék,
ajkamon a szó is porlad, mint a kőszén,
s itt a száz bolond között csakis rád vágynék,
hogy megpihenjél lelkem dús őszén.

Akár így, akár úgy - gyönyörű vers!