Áttűnik az ősz a ferde napsugárban,
- a táj, akárha Levitan festményen állna - ,
bronza, szíve, aranya vérzik most Budának:
egyre hűvösödnek már az alkonyi árnyak.
Október vége van.
Szikáran szól, halkul már a versem,
nem, - ugye tudod? -
én nem ezért a percért vezekeltem:
most lassan jéggé fázik majd a tócsa
egy beteg, ködös
csütörtök reggelre virradóra,
csapzott pára virraszt majd az éjben,
sok lomha, fáradt felleg
vonul majd át az októberi égen:
…földroppantó vész közelít, érzem.
Hiszen ha mindig itt lehetnél…
Olyan más lenne minden - igaz?
Veled nem fájna így az ősz,
és az aranyló fákról lobbanna vigasz…

[…]

Vajon mikor lesz, hogy nem kell
az októbernek így fájnia…?
Hallod…? Most is földöntúli áradással
dobol a nyolcadik Bruckner szimfónia...



Budapest, 2007. október 25.