Őrizlek, akár az örök lángot,
- parázs lettél a szívembe zárva -,
kettőnket egy helyen megtalálod:
Te vagy a tűz, én vagyok a kályha.

Együtt tekintünk a kéklő égre,
alatta, benne és felette vagyunk.
Senki sem festheti feketére,
mindig friss marad bíbor hajnalunk.

Nálad a kulcs és nálam a lakat.
Egymásra nyitottuk titkos kapunk.
Nem zárom ki belőled magam:
ha megteszem, mindketten meghalunk.

Te vagy a rugalmas, hajló nád,
én a víz, mi öntözi gyökerét.
Míg bánatod fülembe susognád,
ringatnálak, mint apa gyermekét.

Hajad akarok lenni, illatod,
hogy bármerre mész, ott legyek veled.
Szeretlek: ezt azóta tudhatod,
hogy a kezembe zártam a kezed.