|
Ha van, amit
gyermeklelked megtartott magából,
és van még talált ismeretlen is hozzá, ami vonz,
ha sötétben téged is a félelem forgácsol,
akkor arany szívedben még csak olvadt szín a bronz.
Ha van, mit ifjú
esztelenség megőrzött benned,
és van, ami bohó pillanathoz dacolva köt,
ha bocsánatért csak mosolyogsz, s mást nem is kell tenned,
akkor még az ifjú lelkedet sem oldotta köd.
De ha túl vagy mindezen, és már görnyedt tér az asztal,
gyötrődve, a sorokat ujjaid között morzsolod,
s ébrenlétedben, de álmodban sincs ami vígasztal,
akkor dobd el a verset, mert még előkeresheted
az öreg szekrény mélyén
kuksoló gyermeklelkedet,
és a kopott lapokon albumba zárt ős mosolyod.
Utóvers:
Ha mégsem tennéd,
pedig ha tudod is hol
lehet,
de úgy gondolod,
hogy a lelkedre már egy néma őrszem,
a semmi les,
és a szemfüles kaszást hiszed kószálni
a szobádban,
és hallod is tán a kis
neszt,
mikor levágja súlyáról az órád,
akkor tekerd csak meg jól az orrát!
és nevetve meséld el neki mindezt...
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
