Az alkony mindent rád hagyott;
halkan búgó, dús csillagot
-s ha már az ég sötétül-
a gyöngyholdat nyakékül,
a puha éjbe mártott
sötét selyempalástot,
s fejedre büszke dísz, a néma
lombból szőtt diadéma.
Titkos dal zsong a dombháton
száll hozzád minden álom,
s felzúg a messzi fenyők árja
mind bölcs parancsod várja,
a tücsök, e cserfes herceg
játszi zenével neked henceg,
s a lebegő szél, már oly agg,
őriz örökön, mint hű lovag,
mikor az éjfél kapuja kitárul
szent neved szolgál imául,
s míg hajnal le nem csöppen,
áld a világ csöndben...
2008
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
