Holdfény csíkozza a párnám,

telihold van, ősi sámán

dobol a mellemre ülve,

mintha lelkem dobján ütne

ősi ritmust, mely feledve

feszül az ablakkeretre.

Sárga fényben oldom szemem,

túl a pusztán, túl a szeren,

szárnyas paripámon szállok,

nyilvesszőmre tollat vágok,

átlövöm a hegyet, bércet,

vérrel siratom a véget.

Tépett koszorúban állok,

fehér lovam nyergén átok,

nincs már földem, nincsen vizem,

már az álmokat sem hiszem.

Vetés 2012 08 02