Nézz fel most te is az alkonyi égre,
mikor utolsót lobban a napkorong;
sárga lánggal ég a felhőknek széle,
míg rőt parázsba bújik a horizont.

Zord vihart jósol a narancs színjáték,
bár a tűzfény ma még hevíti arcod,
ám a holnapi szél kergette árnyék
ránt reggelre kelvén marcona kardot.

De felejtsd el, kérlek, most a hideget,
érezd csak, ahogy a láng belülről fűt;
gyere velem, hadd mutassam meg neked
a díszes naplementét, a gyönyörűt.

   Gyümölcsöt termett ámuló mosolyod:
   amint a Nap ott fent végsőt pislogott.