I.
Ragadozó tél ölébe kókadt a kopár, régi út,
kerítés mögött a néhai, lombos kőris váza.
Magányos öreg csosszan a ház előtt, rézsút,
(a felhorgadó szél egyre a tar ágakat rázza),
aprókat, öregeset lép - csak ritkán hosszút:
még oly’ messze tetszik védelmet adó háza.
Olykor remegő kézzel kap fáradó szeméhez,
s megtörten nézi: lassan minden fehér lesz.
II.
Haragvó, habos ég alatt kevés ruha szikkad,
s a ház mellett elszórva pár hullajtott dióbél.
Az öreg megáll, sóhajt, sovány válla zsibbad,
s átnyargal a kerten a fagyos, hideg forgószél.
Vén lábakkal botorkál, odébb korhadt kispad:
már csak addig kell eljutni, betegen dülöngél.
Pasarétre alkony cseppen, a gonosz tél támad,
és a puffadt égbolt alatt utca, kert, ház sápad. Budapest, 2015. január 31. | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
