Sivár szobámba szürke árnyak lépnek,
s ágyam mellett a hajnal álldogál.
Egy része bódult még a józan észnek,
s kavargó emlékképeket csodál.

S már újra ott vagyok, ahol a parton
aranyló fényben sétáltam Veled.
A nyár még lángolt, ránk köszönt az alkony,
a tóra néztél, s csillogott szemed.

Lám, életünkből egy parányi részlet,
miként segít ma, mint ringat s mint éltet,
és űzi tőlem mindazt, ami bánt.

Ha nem vagy itt velem, így adsz nyugalmat,
pihenhet lelkem és a testem alhat.
Te dobbansz bennem szívverés gyanánt.