2026. október 31. szombat,
Farkas napja.
Kalendárium

Október hónap – Őszhó – Magvető hava
Október a Gergely naptár előtt az év nyolcadik hónapja volt, melyre neve is utal. A latin octo szóból származik, melynek jelentése : nyolc....

Minden korszak türelmetlenül várja költőzsenijét függetlenül attól, hogy maga a kor irodalmi szempontból mennyire termékeny. És a zseni, mint valamiféle természeti tünemény - megérkezik. Hol a felelőtlen ünneplések fortissimójával, hol az elvakult felháborodás lármájával. Más korokban csendesen és kényszeredetten jő el, hogy majd az örök elkésők emeljenek neki glóriát....

1906-ban épült meg Rákóczi rodostói házának másolata, a fejedelmet is ekkor temették el a dóm kriptájába. 1910-ben 44 211 lakosából 33 350 magyar (75,4%), 6547 szlovák, 3189 német, 453 lengyel, 227 cseh és 210 ruszin volt. 1918-ban elfoglalták a cseh terroregységek, 1919 június 6-án a magyar hadsereg foglalta vissza, majd a Clemenceau-jegyzék értelmében kiürítette a Magyarországot uraló bolsevik hazaárulók bűnbandája. 1920. június 4-én trianoni békediktátummal hivatalosan is Csehszlovákiához került. A tót államhatalom fasisztoid politikájának következtében a magyarság aránya 5%-ra csökkent, míg a város a szocreál torzók telepítésével eltótosodott. Regionális központi szerepét Magyarországon Miskolc vette át....

Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében,
hát ittmaradtam, újra egymagam.
A búcsuzást kiálltam, vége van,
de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.

Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak,
de - bár lelkében önvád is harap -
új jég alatt találja őt a holnap.
Mit kezdjen az, ki helyszinen marad?

...

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
...

Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.

David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során. De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...

Most került ki a nyomdából Hauber Károly A verselemzés iskolája című könyve. A kötet szakmailag igényesen, egyszersmind érthetően és érdekesen vezet be a versértelmezésbe. Nem csupán azt mutatja meg, hogyan közelíthetjük meg egy-egy alkotás témáját, szerkezetét, hangzását, szóhasználatát, mondatszerkesztését, képalkotását, a beszélő pozícióját és a keletkezés körülményeit, de segít az értékelésben, és vezérfonallal szolgál a dolgozatíráshoz is. Valamennyi középiskolás (különösen az érettségi előtt állók), minden magyartanár, magyar szakos egyetemista és versszerető ember érdeklődésére számot tarthat. A könyv megrendelhető az animakonyv.hu honlapon: https://www.animakonyv.hu/index.php? BODY=BookInfo&OP=details&ID=146223&VISIT=1 A linkekre kattintva beleolvashatunk a könyv tartalomjegyzékébe és két fejezetébe: https://drive.google.com/file /d/13HxL8c6ZoAhAF3g6eUBnzZWAqePo9VRE/view https://drive.google.com/ file/d/1WvF6FQ-md0e_osBhWgA_80kF1psgJmAM/view

...

A Képzet

Merő szemmel, mint egy halott,
két kart fűzve egymásba
sejtek ollykor egy hajnallott
fényt az elkábulásba.
Ugyan mi az? El-elfoszlik
előlle a semmi ó
leple; s ha nézem, széjtoszlik
...

 Herbert von Karajan, aki maga is zongoraművészként indult, különös kötődést mutat a nagy orosz zeneszerzőkhöz, különösen Csajkovszkijhoz. A Mester a nagy szimfóniákat többször is lemezre vette mind az EMI, mind a DECCA és a DG gondozásában, s a Csajkovszkij híres b-moll zongoraversenyt háromszor is rögzítette.

...
-

Agneszka Holland több életrajzi film után forgatta le Beethoven 9. szimfóniájának időszakába helyezett filmjét elsősorban Beethovenről; de talán inkább magáról szól. Filmjének főhőséül fiktív alakot választ, aki a Maestro  mellett él, takarít, fürdet, mosogat, vizeletet önt ki. Egy fiatal és tehetséges hölgy, aki a zene lényegét akarja megtanulni a Mestertől, rájön hogy a zsenialitás egyszeri és megismételhetetlen jelenség, miközben maga is nagykorúvá érik. A film érdekessége, hogy a IX. szimfónia bemutatója a kecskeméti Katona József Színház színpadán készült, statisztákat pedig a kecskeméti pedagógusok énekkara szolgáltatta.

...

 Ferran kitűnő érzékkel ragadja meg a hangulatokat, nála a természet főszereplővé lép elő, de a belső terek hangulata is megragadó. A végtelen tájképekben semmiféle giccses, túlfotografált öncélúság nincs.
Marina Hands érzékeny és érzéki játéka annyira magával ragadó, arcának a legapróbb rezdülése tökéletesen visszadja a belső felindultságot, a vágyat vagy a boldogságot.

...

A nagy olasz direktor egyik legjobban sikerült irodalmi adaptációja Charlotte Bronte 1847-ben megjelent regénye.

Kitűnő alakítások, nagyszerű hangulat, csodálatosan áradó érzelmek teszik egészen rendkívülivé ezt a nagyszerű történetet.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Szonettek egy elképzelt szerelemhez
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

I.

Bíborszín virágként kér, s magához hív
vad vágyra csábítva duzzadó ajkad;
hidegtől reszketsz, de forrón akarlak,
ölelő testem kívánva beborít.

Legelső vér adta feltörő sikoly,
sötétlő csepp a hófehér lepedőn,
féltem, majd fáj neked férfias erőm,
de úgy vártam, hogy ismét fölém hajolj.

Mit nékem adtál, az ejtett fogságba:
Szűz volt öled, de kíváncsi vadsága
ringatott Édenbe - szerelem-hinta.

Drága vagy énnekem, gyémántként tiszta.
Bár sohasem mertem kérni ezt tőled,
szerelmes nimfát faragtam belőled.

2005-09-13

II.

Viharos csókjaimmal válaszolok.
Fülembe súgod: egészen akarlak!
Türelmem nincsen, várom, mit adnak a
forró szavak és izgató illatok.

Erőtlen lettem tőled és oly kába,
védekezni, ellenállni képtelen,
magadtól adod, így önként elveszem:
gyengeségem a tiéd, így hiába

is próbálnék meg lemondani rólad,
és még ha meg is bánom majd utólag,
de minden percét kikönyörgöm újra,

hogy ott lehessek veled, hozzád bújva.
Csókod kértem én százszor és ezerszer;
Függővé tettél: erre nincs ellenszer.

2005-09-15

III.

Néked adnám az örök ifjúságot,
ha tehetném, de olyan nekem sincsen;
Másban és másként rejlik az én kincsem:
szívbe zárt mosollyal őrzöm világod.

Verseimben így megmarad az arcod,
neked szövődnek egymásba a szavak,
s ha halálomkor végleg elhallgatnak,
nem élem meg úgy, mint csúfos kudarcot.

Magamnak tudlak, magamnak őrizlek,
téged mutatnak a sorvégi rímek,
így leszel majd számomra halhatatlan.

Csak az ihlet… az súg most olyan halkan.
De akkor is te vagy az örök múzsa,
ha emléked velem száll nyugovóra.

2005-09-15

IV.

Habár ez igazán nem sokat számít,
hogy most éppen milyen felettünk az ég:
tündöklő nappal, vagy éjjeli sötét.
Mégis, ez a penge belőlünk hasít

ki szeretet-bánat vászoncsíkokat,
melyekre könnyet vagy örömet festhet
igazi élmény vagy szálló képzelet;
lásd, ennyit tehet velünk a hangulat.

Ránk is hat, belénk feszül az ellentét,
mikor sírva köszöntöd a Napkeltét
és kacagva intesz a sápadt Holdnak.

Hogy milyen időt hoz nekünk a holnap…
Borúsat-derűset, hűvöst-meleget:
Ha igazán szeretsz, fontos nem lehet.

2005-09-16

V.

Mind, ti szüzek és hetérák, jöjjetek:
mérjétek, nosza, magatokat hozzá:
ki így, ki úgy, de sosem váltok azzá,
hiszen olyan, mint ő, csak egy született.

Próbáltok hívni csábító selyemben,
mosolyt kísér búgó hangotok, kacér
intéstek, rezgő pillátok mit sem ér,
mert még ti sem tudtok hallgatni szebben

mint ő; mert a némaság sokat beszél,
és többet mond, mint a puszta szenvedély,
hallgatag pillantás: tiszta szerelem,

szó nélkül suttogja: ezért elhiszem.
Hát fedjétek be meztelen kebletek:
Csak ő létezik: nekem nem kelletek.

2005-09-17

VI.

Nézzétek: elhagytam egyetlen egyszer,
aztán ezerszer kívántam őt vissza;
most torkom csak a tömény szégyent issza:
ezt ki nem mossa semmiféle vegyszer.

Nem a végzeté: sajátod a kezed,
ostoba lehetsz tolvaj szerelemtől,
szíveddel hívod az eszed, és ebből
tudod meg: a véletlent feledheted.

Csak az bánthat meg, ki igazán szeret,
nincs oly orvos, ki bevarrná e sebet.
Vak felejtésbe fon lassan az idő,

csak sodor, míg volt-nincsen emléket sző.
Nem kell feloldozás, megteszem magam:
fenékig ürítem méregpoharam.

2005-09-19

VII.

Van, mi elfog és többet nem ereszt el,
vascsapdában foszlik szét akaratod,
faképnél hagy a büszkeség, ha hagyod,
hisz az üres önzés a szeretettel,

igazi tükör hiúval meg nem fér;
így őrölöd fel két kerék közt magad,
s a jogos kérdés válasz nélkül marad:
Szív vagy ész? Az egyik sokkal többet ér;

Kié az utolsó döntés? Rajtad áll,
én, vagy netán a másik az ideál,
de a kétkedést feldobom az égre,

repülj magasra, fogd és vidd el végre:
az lesz akkor a tétova búcsúzó:
Döntöttem: tiéd legyen a végső szó.

2005-09-21

VIII.

Akár a néha hullámzó tengerek,
vagy a fel-feltámadó tavaszi szél,
- félek, a nékem szánt kincsnek lába kél -
oly szeszélyes vagyok, és úgy féltelek.

Amit egy férfi kérhet és kívánhat,
nem hiába adtál majd’ mindent oda,
lásd, becsuktam egy fiókba, ahova
csak magunkat tettem, és azt a zárat

amíg élek, ki nem nyitja senki más,
és nálam marad a kulcs, ez nem vitás.
Csak tudnám, a te fiókodban mi van…

Őrzöd még nekem, kinyitod titokban?
Ha felnyitnám egyszer, ott kit találnék…
Nem lennék más, csupán halovány árnyék…

2005-09-30

IX.

De elsodort a mélybe a szerelem,
mint a lavina lejtős hegyoldalról,
majd hullám tört fel a vad óceánból,
hogy nevünk mögött az ég csak dísz legyen.

Gyűlölt pokol után mesés mennyország,
majd a végzet keze újra letaszít;
engem is egyszer valaki leszakít.
Mohó kéznek kell a havasi gyopár.

Voltam én virág, téptem is eleget:
Játszottam angyal és ördög szerepet.
De hogy most mi legyek, bizony nem tudom…

Köztes megoldást nem nyújt az alkalom.
Most fent, aztán lent: de azt nem teheted.
Akkor sem, ha a szíved belereped.

2005-09-30

X.

S látod, szilánkokkal teli a nyelvem,
így véresre sebezlek csókommal is;
Pohárba haraptam tegnap, nem hamis
a sós íz; ahogy igaz, amit tettem,

kimondtam azt, ami kimondhatatlan;
akkor is, mert nekem csak te vagy a nő,
az egyetlen és örök elbűvölő.
Érted járom meg a mennyet és katlant!

Látom égni magam a vörös tűzben,
ajkamról hulló bíborszín cseppeken
mérem a múlandó időt; és lábam

alatt gyűlnek szabálytalan tócsában;
lerajzolják, mit gondolok magamban.
Hirtelen szavakkal beléd is martam.

2005-10-02

XI.

Talán ezért volt az, hogy félrenyeltem
az utószót; emésztetlen falatként
akadt meg kaparó torkomon, miként
pillantás áll meg kifakult képeken

csendben elidőzve; így most fuldoklom
”nem szabad mondani” szavak súlyától,
melyek itt súgnak-táncolnak pókhálós
keringőt nélküled-hideg ágyamon.

Tudom, hogy már késő, de úgy hallgatnék
magamra, forduljon vissza a kerék!
Az idő kereke, az a kegyetlen.

Megállítanám… de úgysem tehetem.
Csak megbocsátó szavaidra várok.
Csak tűnne már el felőlünk az átok…

2005-10-02

XII.

Vad görcsbe rándul a kezem hirtelen,
mert érzem, csak a levegőt markolom,
amint feléd nyúlok gyűrött ágyamon…
Szavad és tested is ideképzelem.

Ha már nem lelsz tüzet, csak fagyot: rohanj!
Ma éjjel kicsapódik számra a dér,
akár egy jégpenge: keskeny és fehér;
így marad, hisz tudja: hallgatni arany.

Most csak némaság és hosszú idő kell,
álmodó órák szunnyadó percekkel;
s öntudatlan fekve, emlékek nélkül

ki kell várnom, amíg minden megszépül…
De meséld el nekem: hogy is bírnám ki?
Ha képtelen vagyok téged nem látni.

2005-11-14/15

XIII.

Bocsánatot kérnek tőled az álmok,
és a meg nem valósult ígéretek,
tudom: a szívek sosem felejtenek,
hiszen a lehető legmélyebb árkot

tulajdon magukba éppen ők vésik,
kérgesre vértezik súlyos sebekkel,
míg a vétkező másért is vezekel,
addig a sors kegyelme egyre késik…

Előtted én is térdre vetem magam,
bár terád is hullhatna vádló szavam,
de mégis, csak a sorsot hibáztatom.

Hisz néked is jutott bőven fájdalom.
Én alkottam mindent: számonkérheted.
Széttört álmaid s az ígéreteket.

2005-11-11

XIV.

Lehorgasztott fejjel előtted állok,
lesütött szemem a földre szegezem,
majd felnézek félve, mert hívsz, kedvesem.
Hát mégsem csalt meg? Mégsem olyan álnok

a remény? Tudom, egyszer viszontlátlak
egy nagyon messzi, távoli hajnalon,
túl a világon, ahol a nyugalom
szigetén újjászületnek a vágyak.

Majd valamikor… ha megyek az úton,
átlépem a vonalat s odasúgom
füledbe az el nem hangzott szavakat.

El nem engedlek többé: azt nem szabad.
Addig téged látlak a tükörképben:
És várom, hogy a világ véget érjen.

2005-11-11

XV.

Bíborszín virágként kér, s magához hív
Viharos csókjaimmal válaszolok.
Néked adnám az örök ifjúságot,
habár ez igazán nem sokat számít.

Mind, Ti szüzek és hetérák, jöjjetek:
Nézzétek: elhagytam egyetlen egyszer,
Van, mi elfog és többet nem ereszt el,
Akár a néha hullámzó tengerek.

De elsodort a mélybe a szerelem,
s látod, szilánkokkal teli a nyelvem,
talán ezért volt az, hogy félrenyeltem?

Vad görcsbe rándul a kezem hirtelen.
Bocsánatot kérnek tőled az álmok:
lehorgasztott fejjel előtted állok.

2005-09-13 – 2005-11-15

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007