Lassan merültél, szinte észrevétlen;
mi tegnap part volt, mára már meder,
amelynek alján tested vaksötétben,
mint mozdulatlan, néma kő hever.
A semmi őriz, s körbeér a hínár,
a felszín gyászol és ládába zár.
Lelked megbékélt, s nézi ott a sírnál,
volt terheit miként takarja sár.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
