Ha kérnéd, máris hozzákezdenék,
Hogy szenderedésig makogjak kútmély
Bölcsességeket, örökölt közhelyeket.
Kéretlen adnám a nemzeti jelmezeket,
Öltsd magadra jó előre, jobb időkre őket,
Hogy átmeneti éveidben is otthonosan
Érezd magad itt ezen a hazányi réten,
Hol néked fű is, csak harapásnyi terem.

Számolatlan szórnám fejedre Pompeji
Lávahamvait, hogy ártatlan álmaidat
Ne zavarják össze a valóság gubancai.
Megidézném nyáresteken Don Estebánt is,
Hogy szerelmes románcot zengjen kerted
Dús ölén, s ezer mediterrán képzet zúgjon
A rónán feléd, hogy megérezd a tengert,
Mobilmedencéd árnyékos partjain.

Mindez a tiéd lehet, s ezen felül minden,
Amit még szeretsz. Millió illúzió vár készen,
Hogy szabadnak hihesd magad, s vágyaid
Láncán a lakat: a szabad akarat. Nem hiszel
A szemednek sem, mely a világra nyit kaput,
Azt hiszed, hogy sorsod-éled, széles úton
Nagyszerűt, de cifra leplet tart eléd végzet,
Terve van rá, hogy bevégezd elgondolásait.

Ha kérnéd, de te ilyet nem teszel. Járatlan
Útra te sohase tévedsz, ártatlan szemmel,
Követed álmaid, bárhová vezérel is ezer
Képzet társtalan fondorlata, te nem remegsz.
Dactalan vagány vagy, s nem ostoba szájhős,
Kit elpuhít rögtön egy kiadósabb falat ígérete.
Világ jámbora, te! Egyetlen, kinek türelme
Még kitarthat a következő feltámadásig.

2016. augusztus 9.