„Akárha lent, akárha fönt,
A szegényé csupán a csönd.
A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok."
/József Attila/
Homokszemek szunnyadó vason,
láncszemek, lehegesztett sebek,
hóba fúlt töredék-rengetegek.
Készülődő számvetésedben a rend,
a fegyelem járókeretéből int nemet.
Az ige sem józanít, az sem madár,
aki az égen jár: kékkörmű Káin,
zöldhajú Ábel. A gyöngyöző időben,
sárguló kéziratkötegeken didergő
ezüsthajú, csak az a fiú, hófehérben,
csak ő bujdosik lehorgadt szívvel,
míg leteríti a hamari halál.
2017-02-27 |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
