A csöppnyi fényt, mit én hoztam magammal,
ha elmegyek, az asztalon hagyom.
Talán majd téged egy nap megvigasztal,
ha itt leszel, s mit látsz, az fáj nagyon.
Ma még a fák, mondják, az égig érnek,
de én tudom, a lombok fellegek;
az ágak olykor bábjai a szélnek,
s bimbók közt gyakran férgek rejlenek.
A városokban házak omladoznak,
sötét utcákon mindenütt szilánk.
Bölcsek hazudnak lámpát csillagoknak,
s bolondok gyűrnek ráncokat miránk.
Egyik kezével gödröt ás az ember,
másik kezével holnapot temet.
Percek rohannak telve félelemmel
a számozatlan holttestek felett.
Itt most ilyen, s hogy ezt lásd, nem kívánom;
s nem könnyű azt, hidd el, kimondanom:
habár tudom, csábít megannyi álom,
maradj, ha jobb, a másik oldalon.
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
