A nap sütött, felhő se járt az égen,
s anyám körött lángot fogott az éden.
Szakadt a pánt, ő rémülten sikoltott,
egy sem segített, mind ölelni volt ott.

A fűre lökték, vére folyt a combján,
kettő lefogta s egy lihegte: rosszlány;
s amint az végzett, készen állt a másik,
csorgott a nyáluk szájuktól bokáig.

Így játszadoztak majd egy óra hosszat,
s anyám megértett minden földi rosszat;
még azt se látta, arcát eltemette:
egy hószín lepke mint rebbent felette.

Ma már tudom, apám hiába várom:
izzott, kihunyt  s füstté lett mind a három.