Babrál a fény az ujjaim hegyén,
jajdul szemem, megint felébredek.
Már nincs velem, mi úgy se volt enyém,
bennem lángok, fölöttem kényszerek.
A csillagok pihenni térnek épp,
zajok lepik nyugalmas csendemet.
Tükröm törött, mélyén lapul, mi szép,
nézhetné bárki, látni nem lehet.
Ki most vagyok, tán elfelejteném,
ha nem szeretném úgy az életet,
mint azt, mi tegnap szikrát szórt felém
és úgy ölelt, hogy majd elégetett.
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
