Kizuhanunk lassan ebből az évből. Körtáncot lejt a hold, mint a szatírok a HÉV vonalán, mikoron a nemzeti érzés az utcákról kiszorulván stadionokba préselődött, s izzadó lobogók erdejében valami tűnt nagyságról elmélkedett. Azután ez is véget ért, s új zaklatók járják a vonalakat, tért ölelő közönytől ittasan, hideg fejjel, arcátlanul. A mérgezett, drága lét csontig kifordult arcát hiába mutatja feléd, szegődő szavad, mint korbács veri a hátad közepét. Esztelen vadorzóként járod napjaid rengetegét, s mint rongyos Pilátus folyton mosod kezeidet, látni sem akarsz mást, csak amit mutatnak neked. Árnyékodon átlépett, s az áramlatok tengelyén túl suhan az idő mozdulatlanul, s karjaiban reszket, vacog a való, s a porló jelen hatókörét már meghaladta minden fájdalmas veszteség. Sóhajt a nedves avar az enyészet havában: ha így sietsz, biztosan odaérsz…
2019-11-18
![](https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/77328432_2876107779090565_2037992368845619200_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_ohc=yKyRievx5QoAQk1CDbF8xgTOOoE62lUbq2IesFiGwbSzMdRRJ2iPOhu4A&_nc_ht=scontent.fbud4-1.fna&oh=5c13015905986c63cfbe09211ac76ff0&oe=5E400571) |