Nagyhéten
I.
Nem a világ lett más hirtelen, hanem a reá vetett tekinteted, ébredés ez, mert érzed, hogy mulandóságodat is a vártnál hamarabb elveszítheted. „Csak ami örök”, úgyis az visz tovább, mert ma a földhöz szögez a realitás, amellyel a pillanatot vészeled át. Túlterhelt tények zúzzák a reményt, s az elején már a végére gondolsz, ahol újra majd valami béke vár, s magadra zárt háznyi hazádat kinyitja a napsugár.
II.
Minden tegnapi szó a mába hull, s teletölti a jelen kelyheit. Ami idő még rád várhat, arra elég csak, hogy meglássad, mit hozhat a múlt.
III.
Az ember csöndben vár, s a szél csak zúg, zörög, unottan tépázza sarjadó bokrok hegyét, integet a fáknak; valami kezdődött, s gyorsan véget ért.
IV.
Üres termek, terek. Kivirágzott alkonyat felett remeg testesen, kerek arccal a hold. Némult helyekre hull az áldás, mint a mag, amely útszélre tévedt, s kárpitként meghasadt.
2020-04-06
![](https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/93674897_3192432254124781_1359259150915207168_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=GHXZi4_RvAsAX_D5VUn&_nc_ht=scontent.fbud4-1.fna&oh=270c3bf2e6c6bd2f53ea86345944599e&oe=5EBD7B3F)
|