Az az arc, mely mélységes régről bukkant fel, velem volt a kezdetek óta. Mindig ugyanakkor, ugyanazon utcaszegleten jött felém. Megőrizte még, s óvja azóta is ártatlan örömeink hótüneményeit, s a tegnapi ágak hajladozásait, pihe fények mélyén égő tekintetek szótlan varázslatait, s az örök álomba hulló hópelyhek koppanását az ablakpárkányokon. Szeme tiszta, álomba-igéző, barna, mint az anyaföld, s ha rám pillantott gyermekké tett újra, s kisimult az ököl. S lám a csodák szembe jönnek véled. Amikor már nem rejthet el semmi sem, a régi utcaszeglethez érve, ugyanaz a csendes, örök-szép gyönyörűség jön veled szembe, éppen úgy, mint volt, s az alkonyi nap vére átcsordul a lebontott tűzfalakon. Hazaértél.
2013-02-25
![](https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/104081369_3327968923904446_7561884577316267935_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=8unOffHK8woAX8RQ_ML&_nc_ht=scontent.fbud4-1.fna&oh=d314ed812ff02bfa487c4ec28b9ae507&oe=5F06BE83) |