/Gérecz Attila emlékére/

 
Faltól falig, kenyéren és vízen,
a meggyötörtek halni élnek.
Duzzadt szemükben ég a csend, hiszen
hiánya fáj a tiszta fénynek;
s őrök sötétlő hangja csattan,
mihelyt a rácson túlra néznek.

Az óra áll, kínokra kín kövül,
pokrócok bűze száll a zajjal.
Legyek keringnek homlokok körül;
bordákra mért ütés a hajnal.
S Te, kit mind újabb vers vigasztal,
majd visszavágsz legszebb szavaddal.

A fájdalomra enyhülést hozol,
ember maradsz, a lelket félted,
mert jól tudod, valóban van pokol,
mesélhet róla röpke élted,
s amint feléd gyilkos golyó lohol,
eszedbe jut, nem ezt ígérted.
"Amíg te élsz anyám, addig én is élek."
S az bánt, hogy sírni ő fog érted.

(megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. október  17.-i számában)