Hiányodat
Krisztus-keresztként cipelem magány-korbácsok csattognak feketén annyira néznélek hogy fáj már a szemem egy cédrust látok de az is csupa vér Hiányodat
Krisztus-keresztként cipelem
Szelek
fúvogatnak fekete fuvolákat csavargó csillagokat
terelget a Hold érzem ízét még
az utolsó vacsoránknak a szerelem
szájából kicsorduló bort Szelek
fúvogatnak fekete fuvolákat
De Te rügyekkel
ébredj mindig mint a fák tavaszt-váró
telet-sirató hittel szívedbe másolom
a bimbóhasadást bár magány-bozótok
szaggatják ingem De Te rügyekkel
ébredj mindig mint a fák
Ó sorsom nekem
nem kell tüskekorona csak Szerelmed
mit a csókod belém mart csak ez a
százszor meggyötört rongyos csoda a kohézió mi
minket összetart Ó sorsom nekem
nem kell tüskekorona
Hiányodat
Krisztus-keresztként cipelem magány-korbácsok
csattognak feketén annyira néznélek
hogy fáj már a szemem egy cédrust
látok de az is csupa vér Hiányodat
Krisztus-keresztként cipelem
![](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/294071050_5679488938752421_6905402672739079780_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=JRIBBKy2RywAX8x6aQI&tn=ggoGqmxGG7Buglz2&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AT_dHo2K51Y5ZHJh2XhlYFQ9CPvX8-UZvFSxdKQk9iVOgw&oe=62D7F332) |