Végtelen útján a Holdleány táncol
a Föld körül örök keringőt járva,
közelít-elszalad: szeszélyes vándor;
sok csillag termébe mind visszavárja.
Árny mögé elbújva kacéran kacsint
s elfordul félve a szégyenlőst játszva,
csillogó gyertyaként ragyog, majd megint
éj-haját fésüli tündér arcába.
Mezőket világít napfény tükrével,
ezüsttel vértez fel csalóka hidat,
durcásan ásít, ha eljön a reggel,
égszínű álma egy éjszakát sirat.
Ott alszom veled, míg vakít a napfény;
s felkelek táncodra, ha leszáll az éj.
![](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/343091065_3421774814805880_4620923581095063953_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=2AKnnYXDggYAX8iAag0&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AfCCrMXEN3c4iL4YuPwDejWkhxfyk15-125oJ0SDzmghKA&oe=644B035A)
|