A csendjeid csak szétrobbant szirénák,
a félhomály a fáradt, lomha köd.
Magadba bújsz, régvolt időket élsz át,
s mert csalni próbálsz, álmaink ölöd.

Szobád falára késsel ír az éjjel,
hazudhatsz bármit, rólam olvasol.
Én ott vagyok, hová te holnap érsz el;
belátni ezt-azt, hidd el, volna hol.

Ne mondj nemet, itt vár a kulcs a zárban,
szemedre tárok minden ablakot.
Félelmeidnek fordíts hátat bátran,
indulj felém s a múltat hagyd amott.