Lehunyt szemedben másod ébred,
tükör-homályban két tekintet.
Valótlan álmok jönnek érted,
ez biztat, annak fénye int meg.
Magad találod éned ellen,
nevezd akárhogy: lélek, szellem;
árnyékát hordod vétkeidnek.

A vágy egy ajtón túlra rángat,
nem kell a próbákat kiállnod.
Utat hazudsz és angyalszárnyat,
és vétlenekre hull az átkod.
Ha nem hibázol, nem haragszol,
felhőt kavarsz megunt szavakból,
mert kellemetlen mindent látnod.

Időd rohan s a lelked fárad,
kétség ront rád, de félresöpröd.
Sóhajtozol, mint dől le várad,
ügyetlen csapkod gyenge öklöd.
Döbbensz, legvégül egy a mérleg,
és számolod, az mennyit ér meg,
ha nem kell semmit megköszönnöd.

(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)