Télbe vált a föld, a táj,
s a fenyvesek arca mögött
újra fehéredik a magány.
Ilyenkor a másik is megáll,
s beszélni kezd kezdettől a máig,
egymás felé minden egymásutánig,
s szól, dalol most, ami eddig hallgatott,
mert nehezebb telek jönnek,
hódunyha-feledés, hómorajlás
hallik majd akkor, amikor találkozunk
mi régről itthagyottak, ebben a télben,
mert bennünk zúg, morajlik a csönd,
régi maiak a tegnapi mából, szólunk
egymásról, s időtlen időknél időzünk,
amikor szüntelenül visszatérünk,
s itt állunk testre vetkezetten,
s felettünk vöröslő szélben
kavarog a decemberi ég, s fehéren
hullámzik a hallgatag a fenyves.
Múlik az Advent, s hajnalra
megállt a szél. Valami elment,
s vissza már sohase néz…
2023-12-20
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
