Most is ott ülök még a világfa alatt,
csőretölt felettem részvéttel az idő.
Mint egy szép ígéret, mint egy édes falat,
terül el alattam a zöldes szemfedő.
Emlékek zuhannak ejtőernyő nélkül,
sebek árfekvése egyre nő a tőzsdén,
az utolsó adu mindent visz emlékül,
fehéret feketít bányában a kőszén.
Az elhízott percek gazdagokra várnak,
a szegény embernek fabatka a bére,
azoknak a jólét biztosan megárthat,
inkább felcserélik a kiontott vérre.
A világfa alatt inas kézzel írom,
hogy a megváltásnak még nincs meg az ára!
Rábízom a szélre, tartom amíg bírom,
majd csak eljön egyszer a világ világa.
Vetés 2o24 12 31
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
