Csáji László Koppánynak
Nem ismerhettem személyesen,
soha nem volt találkozásunk,
csak a képei világlottak édesapádnak
az irodád falán, meghitten körbeölelve
személyes teredet, s a nyugalom
csöndje parttalan simult a kávébarna
bútorokhoz, mint az időtlen harmóniák.
Régi békesség áradt szavaidból,
amikor róla és a családodról szóltál,
s megérthettem újra a szeretet lényegét,
amely minden úton átvezet, s többek,
jobbak lehetünk általa, miközben szavakká
formáljuk az időt, s fényforgács magunkat.
Hamar elszaladt az együtt töltött idő,
indulnod kellett, ebédre vártak édesapádék.
Hálás voltam azért, hogy a kocsiban még,
útban a Keleti felé, kicsit meséltél róluk.
Jólesett hallgatni téged, s titkon kissé
irigyeltelek is, hisz még itt vannak veled,
kérdheted őket, s válaszukból azt is megérted,
hogy örökölt mulandóságunk is szép lehet,
s kegyelmes derűvel teljes…
2025. 01. 26.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
