Romos emberségünk maradék hitével,
békétlenségeink gyenge szeretetével,
azzal, aminek híjával van az életünk,
ennyivel indulunk útnak, ez zörög
félelmeink mellett a tarisznyánkban,
így vágunk neki az ösvénynek Feléd.
Tisztának marad az meg, ami elmúlt,
s tündököl fehéren álmaink jelenében,
kezdeteink idején. Az a gyermek,
vállalt álom, feledhetetlen, ígéret,
aki voltál, vagy, s talán még leszel.
A mélység szava szól érted anyám,
nagycsütörtök délután! Mind itt van,
aki egykor értem érzett hajdanán.
Hagyatékuk az életem, tökéletlen
szívverésem szüneteiben a dobbanás,
szívük, lelkük lüktetése, s az a pillanat,
ha eljön, remélem, hogy útközben,
és számadásra készen, üresen ér el,
s pillantásod, mint Pétert, engem is eltalál.
2015-2017 április
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
