Végsőkig vénülnek az esték,
felettünk a napfény elvesztette testét,
s a ködös szemű reggel gyorsan éjbe hullt.
Alig látszik az ösvény, zsúfolt a széles út,
inkább csöndembe szállok, házamra,
hűséges társamra, kutyámra vigyázok,
aki sorsomban, időmben osztozik,
s amíg kályháimban lobog a tűz,
eljutunk majd együtt egy régi Karácsonyig…
2025-12-16
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
