Nem tűnik fel, nem látod át,
hogy mennyi tervezett latorság
dárdaerdeje mered rád, hogy könnyű
és gyors legyen körmönfont végzeted?
Mind rövid és súlyos, ötvenöt éves,
vagy harmincon innen állt meg a szív,
egy átlagos hétköznap délután,
az oltatlan halál előtt…
És még hányan hullanak el
váratlanul, fiatalon, minden
átmenet nélkül, még hányan
simulnak bele láthatatlanul,
könyörtelen gyanútlansággal,
védtelenül, a kortalan csendbe,
hol minden töredék egész lesz?
Hányan fordítanak még hátat,
e jóra rest, közönyös kornak,
mely meghasonlottan fuldoklik
az instant nekrológokban?
És még hányan hullanak el,
mindent, s mindenkit hátrahagyva,
míg megtelvén repedezni nem kezd
az emlékezet vénséges zsákja?
Mikor tekint majd mindenki bárkit
a saját halottjának, s hány áldozat
kell még a sorsnak, hogy lerendezze
végre velünk összes tartozásunkat?!
2025-12-16
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
