I.
…és mégis művelik a csodát szakadatlan,
minden ős-gonoszság ellenében, hittel,
erős akarattal, rendületlenül, időnk végezetéig…
II.
Ne tévesszenek meg a madárnyomok a hóban,
ne tévesszen meg a fehérlő csöndbe borult áhítat,
vakító teljessége a tájnak. Valaki megint elment
felejtve, jeltelenül, s valaki helyette itt maradt…
III.
Kinézek a télbe az ablakon át, s az visszanéz rám,
szívemre száll fehér álom, könnyű hó-szakadás.
IV.
Szél verte jóslataink porhó-ködben kavarognak,
s a vacogó fagyban még együtt lépünk a téllel,
telve reménytelen reménnyel, régi kincseinkkel,
készen állunk a nagy, karácsonyi lélekindulásra.
V.
Sohasem az igazi tél a nehéz, a veretes rend,
ami mindeneket megzaboláz, nem a munka,
amit ilyenkor tenni kell, lapáttal, seprűvel,
nem, mi súlyosodunk egymásra az időben…
VI.
A szálerdők fái maguktól az útra dőlnek,
nem, a január még mindig nem ért véget,
vigasztalan, kettős hava a fergetegnek,
lassú, ködtestű hónap, még nem ért véget…
2026-02-09
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
