A nyár csendben elszökött,
emléke puhán szendereg,
s a bíbor, bús fák között
zubognak az esti szent erek.

A csend szül alkonyatkor
s vele sírnak a hulló szilvafák,
ajkukra száll a dús aranypor.
Az első csillag az égre hág.

A hold halk ezüstöt ont,
s az éj e messzi, hűs medált,
mint egy sápadt, hű asszonyt
lágy szelével százszor megáld.

A hajnal, mint a vérző óbor
felragyog s egy puha lant
árva húrjain egy kóbor
dallal a béke örökre elsuhant.

 2007.09.2