 | | | 2025. november 3. hétfő, Győző napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| |
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.

David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során.
De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...
| | Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében, hát ittmaradtam, újra egymagam. A búcsuzást kiálltam, vége van, de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.
Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak, de - bár lelkében önvád is harap - új jég alatt találja őt a holnap. Mit kezdjen az, ki helyszinen marad? ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Antikvárium: 1956 | |
I.
Én még nem éltem akkor, és talán jobb is: így nem láthattam azt a vihart, mi végigsöpört e szegény hazán, sem a gyilkos bosszút, amit kavart; nem hallhattam az orosz tankokat, sem lövegeik gonosz morajlását, ahogy sírt az aszfalt lánctalpuk alatt, s vérbe fojtották országom álmát; nem láttam, ahogy haldoklott hazám, és elszürkült a szabadság képe, csak anyámtól tudom: a nagyapám a családdal együtt bújt a pincébe, hogy bárki, aki az ajtón belép engedély nélkül, és bármit megzavar, előbb ismerje meg súlyos kezét, s csak aztán hallja: „Maga meg mit akar?" Valahogy túlélték, megúszta mind, és talán ezért élhetek most én is, de jött a sokéves csend odakint, és belül a szívekben, de mégis nagy titokban elmesélték nekünk annak a pár hétnek történetét; ma lyukas zászlóval menetelünk, hogy hirdessük egy hős nép ünnepét!
II.
Azaz csak hirdetnénk... de nem hagyják, belénk rugdosnak úton-útfélen az „örökösök", és bitorolják az ünnepünket, akárcsak régen. Aki a szót ma is megtorolja, és úgy hajt fejet: álszent bitang csupán, hazája-nemzete szégyenfoltja, csúf zsírpecsét az ünnepi ruhán. Aki az árulókkal lepaktált, és sunyin szemet hunyt a bűnök felett, aki a hallgatással cinkosukká vált és a gyilkosokkal fogott kezet; kinek a tömeg csak mocskos csürhe, s fülének az édes himnusz is fanyar, ki azt mondja: a legjobb agyonütve a lobogót lengető „mélymagyar"; kibe nem szorult nemzeti büszkeség, kinek ötvenhat semmit sem jelent: az miért tapossa más becsületét? Miért nem keres egy másik ünnepet?
III.
Kérni nem fogom tőletek: akarom, hogy ne raboljátok el tőlünk újra; hogy tiszta legyen az a forradalom, ne csak otthonomban, gyertyát gyújtva tévé előtt kényelmes karosszékben emlékezzek csendre ítélt ezrekkel! Ne kelljen már ezt tőletek kérnem! Ahol állva énekelhetem el a himnuszt, olyan ünnepet akarok! Hol zászlót bonthatok félelem nélkül, és nem maradnak csukva az ablakok; nem sípol, gyalázkodik senki, s végül a hősök előtt térdre borulhatok! Ti, árulók: menjetek hát innen! Van, amire nem nyertek bocsánatot: itt semmi keresnivalótok nincsen.
|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |