2025. június 17. kedd,
Laura, Alida napja.
Kalendárium

Június az év hatodik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. Nevét Junóról (római istennőről) kapta, aki Jupiter felesége volt. A 18. századi nyelvújítók szerint a június: termenes. A népi kalendárium Szent Iván havának nevezi. Június eseményei: június 1.: Írország: a köztársaság napja Szamoa: a függetlenség napja Bulgária: a rózsák ünnepe június 2.: Bulgária: Hriszto Botev és a szabadságharcosok ünnepe Olaszország: a köztársaság kikiáltásának évfordulója június 3.: Ausztrália: az alapítás napja Uganda: a mártírok napja június 4.: a magyar fájdalom napja, a trianoni békeszerződés aláírásának emléknapja (1920). az erőszak ártatlan gyermekáldozatainak világnapja Ghána: a forradalom napja Tonga nemzeti ünnepe június 5.: Környezetvédelmi világnap Szenvedélyek napja június 6.: Patika nap Siklós napja Svédország: I. Vasa Gusztáv 1523. évi trónra lépésének napja június 7.: Norvégia: a függetlenség napja (a Svédországgal való unió felbontása) június 8.: Szent Medárd ünnepe Óceánok világnapja június 9.: Spanyolország: La Rioja ünnepnapja június 10.: Magyar ügyészség napja Portugália nemzeti ünnepe június 11.: Szent Barnabás ünnepe Líbia nemzeti ünnepe június 12.: A gyermekmunka elleni világnap Fülöp-szigetek: a függetlenség napja Oroszország: az Oroszországi Föderáció állami szuverenitásáról szóló nyilatkozat elfogadásának napja június 13.: Szent Antal ünnepe Belgium: az apák napja Kirgizisztán: nemzeti emléknap június 14.: Véradók világnapja Malawi: a szabadság napja USA: a zászló napja június 15.: Azerbajdzsán: nemzeti ünnepe Dánia nemzeti ünnepe június 16.: A megbékélés napja Magyarországon Nagy Imre kivégzésének emlékére. A független Magyarország napja (az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanúi kivégzésének, valamint a szovjet csapatok kivonulásának emlékére). Az afrikai gyermekek világnapja Pápa napja Dél-afrikai Köztársaság: az ifjúság napja június 17.: Elsivatagosodás világnapja A hangzáskultúra napja Magyarországon Izland: a köztársaság kikiáltásának napja június 18.: Egyiptom: a felszabadulás napja június 19.: Kuvait: a függetlenség napja június 20.: A menekültek világnapja Eritrea: a mártírok napja június 21.: A zene Ünnepe Argentína: a zászló napja június 22.: Horvátország: az antifasiszta harc emléknapja június 23.: Olimpiai nap Spamellenes Világnap Nemzetközi SOS Gyermekfalvak napja Luxemburg: a nagyherceg születésnapja június 24.: Keresztelő Szent János napja A csontritkulás világnapja Málta: Máltai lovagrend, Alamizsnás Szent János napja június 25.: Barlangok napja Mozambik: a függetlenség napja Szlovénia: az államiság napja június 26.: A kábítószer fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja A közalkalmazottak napja A kínzás áldozatai támogatásának világnapja Madagaszkár: a függetlenség kikiáltása június 27.: Cukorbetegek világnapja Szent László napja I. László tiszteletére Határőrség napja A magyarországi lengyelek napja Dzsibuti: a függetlenség napja június 28.: USA: az első világháború emléknapja június 29.: Péter-Pál napja, az aratás kezdete Táncművészet világnapja Szent Péter napja A meleg büszkeség napja: a homoszexuálisok, leszbikusok és támogatóik tartják a hozzá kapcsolódó felvonulást, amelyen többek között megemlékeznek a Stonewall lázadásról. Seychelle-szigetek: a függetlenség napja június 30.: A magyar szabadság napja A keresztény vértanúk emléknapja Szent Pál napja Horvátország: a függetlenség napja Kongói Demokratikus Köztársaság: a függetlenség napja június első hétvégéje: Festők Városa Hangulatfesztivál, Kaposvár június első szombatja: Lakáskultúra napja június első vasárnapja: Pedagógusnap Magyarországon június második vasárnapja: Építők napja Magyarországon június harmadik péntekén tartják Svédországban és Finnországban a Midsommarfest („Nyárközép”) ünnepet június harmadik vasárnapja: Apák napja június 21. körül van a csillagászati nyári napforduló, ugyanis előfordulhat, hogy ez 20-ra vagy 22-re esik. Ekkor van Földünk északi féltekéjén a nyári napforduló, a déli féltekén a téli napforduló. a nyári napfordulóhoz legközelebbi vasárnap: a Nap napja június utolsó hétvégéje: Budapesti Búcsú, annak emlékére, hogy hivatalosan 1991. június 30-áig kellett elhagynia Magyarország területét az utolsó szovjet megszálló katonának júniusban tartják a portlandi rózsafesztivált Érdekességek A horoszkóp csillagjegyei közül júniusra esik: Ikrek (május 21-június 20.) és Rák (június 21-július 20.) Június folyamán a Nap az állatöv csillagképei közül a Bika csillagképből az Ikrek csillagképbe lép. Minden évben a június ugyanazon napjával kezdődik, mint a következő év februárja, míg az adott évben nincs még egy ugyanolyan nappal kezdődő hónap. Az Arvisurák szerint Napisten hava.
...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

A klasszikus tragédia megteremtője, a klasszicista dráma nagy alakja. Számos vígjáték és tragikomédia utáni első tragédiája, a Médea (1635) a kor divatjának, a regényes cselekmény fordulatos, szövevényes barokk világának terméke. Új polgári tudatformát alakít ki, a corneille-i akarat-hőst, melynek leghíresebb megformálása a ...

Apja franciául írogatta verseit, míg nagybátyja, akinek jóvoltából Puskin már korán megismerhette Karamzint és Zsukovszkijt, az orosz irodalom jeles képviselőit, ismert költő volt. Anyai ágról Puskin Nagy Péter afrikai származású testőrének volt leszármazottja. Gyermekkorát azonban nem annyira a család légköre befolyásolta, hanem a líceumnak, a Carszkoje Szelónak a szellemisége, bár dajkája és annak népi kultúrája iránt érzett szeretetét költői emlékezete mindvégig megőrzi. Ahogy a bajtársiasságnak, a becsületnek, a szabadságszeretetnek a szellemét is, mely líceumbéli kapcsolataiban, egyik-másik tanárának a hatására, de főként a napóleoni győztes csatákból visszatérő sebesült gárdatisztek látványa nyomán ver gyökeret benne. E hősiességnek az ifjú Puskin a vers halhatatlanságával kívánt megfelelni.Tizenöt éves, amikor az orosz klasszicizmus mestere, Gyerzsavin „költővé avatja”. A dekabrizmussal is a líceumban „ismerkedik meg”, s annak eszmeiségét hordozzák a tanulmányainak befejezése és a külügyi szolgálat megkezdése (1817) után írt versei (...

200

Írország évszázadokon át az angol király fennhatósága alá tartozott, az ősi ír nyelvet — a kelta nyelvcsaládhoz tartozó gaelt — lassú ütemben, de végül teljesen kiszorította az angol. Kihaltnak mégsem mondható: a nyelvtudósok megértik és a legeldugottabb falvak paraszti népe beszéli. Maguk az írek sohase voltak hajlandók magukat angoloknak tekinteni, holott a XIX. és a XX. században nem egy ír szerző az angol irodalom élvonalába emelkedett, mint ...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A kilencedik élet 16.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Három napja tartott a rohanásuk.
Gyümölcsökön éltek, legtöbbjét éjszaka lopták. Északra tartottak, s itt már több volt a kert, ültetvény.
Egy este átmásztak egy félmagas kerítésen. Sűrű, buja kert volt, ahogy az est is, a sötétség szinte lecsorgott a lombokon át a félmagas fűbe, mely nyálkás volt ilyenkor és szúrós. Óvatosan lopakodtak a fák alatt, léptük alig hallható rezgésekké vékonyodtak.
Egyszerre haragos kutya tört rájuk. Enrico éppen leugrott a fáról, mikor megtermett állat csörtetett elő egy kis útról. Csendesen járt, hirtelen támadt. Csak akkor mordult, mikor Enricóra vetette magát. A fiú csuklóján csattan a kutya állkapcsa, mely azért kerülte el a nagyobbik fiú torkát, mert a karját ösztönösen maga elé kapta. Ahogy a kutya ráesett, Enrico azonnal átfordította a kutya ormótlan testét, szinte maga alá gyűrte, hogy a térdével a kutya torkát elszorítsa. Pipp csak néhány másodperccel vette észre a dulakodást, s azonnal leugrott a lombok közül. Keresett valamit, amivel leütheti a kutyát, de semmi nem akadt a keze ügyébe. Tudta, hogy minden apró jel rájuk irányítja a figyelmet, ezért nem tudta, mitévő legyen. Ösztönei azt parancsolták, hogy törje el az állat nyakát, de a tudata ellenkezett. A kutya forró nyála Enrico vérével keveredett, mely még jobban megvadította mindkettejüket. Vicsorgásában dühödt vakkanások vegyültek, a lábával felkaparta a puha, homokos földet. Sötét tekintete szinte megfagyasztotta a fiúét. A kutya újra és újra belemart, Enrico pedig elviselhetetlen fájdalmat érzett a karjában, a keze rongyként lógott le a vállából, a kutya pedig könnyedén kibújt, s most már megrészegülten a vértől, verítéktől, saját savanyú nyálától a fiú fölé keveredett. Pippo futásból ledöntötte a kutyát, ahogy egész testével nekirontott, majd öklével az állat gerincére vágott olyan erővel, hogy az nyüszítve hempergett a földön, majd talpra ugorva elszaladt a fák közé.
- Megölöm ezt a rohadt dögöt! – szitkozódott Enrico.
- Nem, nem csinálhatunk semmit! – válaszolta nyugtatólag Pipp. – Nem hagyhatunk nyomokat. Az állat pedig tette a dolgát.
- És mi, Pippo? Mi mit teszünk? – kérdezte Enrico, s kóvályogva indult el.
Minden ízében remegett, a sötétben is sápadtan világított az arca.
- Nesze! - vette le az ingét Pipp. – Bekötözünk.
- Megfagysz... És az inged is mocskos.
- A tied meg csupa vér.
A nagyobbik fiú még lépett néhányat, majd rogyadozó lábakkal éppenhogy eljutott egy fáig.
- Pipp, nem bírom tovább! – mondta Enrico.
És sírni kezdett. Nem gyermeki sírás volt, hanem a kétségbeesett ember elgyengülése. A földre roskadt, majd dadogva ismételte:
- Ez fáj... Rettenetesen fáj!
- Tudom.
- Pipp, találj ki valamit! – mondta Enrico, majd olyannyira elgyengült, hogy végül elájult.
Pippo megrémült, soha nem látta ilyen törékenynek a barátját. Aztán megértette. Ez a fiú vele futott napi tíz-tizenkét órát. Alig evett, elbizonytalanodott, félt, éjszaka fázott, nappal fuldoklott a légszomjtól. Még nem erősödött fel a szökésük előtt annyira. És a keze. A kutya fogai a húsát is megszaggatták, s a földön, mindkettőjük ruháján vérfoltok sötétedtek.
Pippo letérdelt a barátjához, majd leült. Magához emelte a társát, s már ő is sírt. Másképp. Gyerekesen és felnőttesen egyszerre. Mindkettő jaja ott zakatolt ideges, szűkölő zokogásában. És mikor felnézett az égre, az ég közönyösen bámult vissza könnyektől lucskos arcára.
Hirtelen rezzent a bokor.
- Ne mozdulj, kölyök! – hallotta maga mögül.
Pipp megriadt, de a parancsszó újra rátámadt.
- Mondtam, ne mozdulj! Maradjatok mindketten!
Nehézkes férfihang volt. Öregebb, mint az apjáé. És megkeseredettebb. Vékonyodó tüdő fújta, törődött állkapocs zakatolta.
A férfi előlépett egy fa mögül, majd a kutyát, mely vad ugatásba kezdett, a lábához parancsolta. Hosszan rájuk meredt, s mikor Enrico magához tért, s Pippo atáskodva felsegítette, lazított a puska tartásán. Már nem fogta rájuk megfeszített izmainak kíméletlen indulatával. De aztán egyet előrelépett, hogy jobban megvizsgálhassa, szemrevételezhesse újdonsült foglyait. Enrico előtt is kitisztult a világ, a hűvös éji levegő eszméletre paskolta. Az öreg ismét egyet előrelépett, mire a kutyája is felmordult.
A két fiú riadtan hátrált, most Enrico lépett Pipp mögé.
- Mit csináltok ti ketten itt?
Pipp érezte, hogy a kérdés nem a tettükre irányul, hanem a lelküket vette célba. Nem nevezte gazembereknek őket, nem káromkodott. A hang is inkább érdeklődő, mintsem haragvó lett volna. Értelmetlennek hitte a hazudozást, az előtte álló ember úgyis mindent tud róluk.
- Lopni jöttünk a kertjébe – mondta felemelt fejjel.
A férfit meglepte a válasz, fogott már el hasonló rongyosokat.
- Miért nem kopogsz az ajtón, ha valamire szükséged van?
Pipp érezte, hogy ez az ember nem akart rosszat. Inkább vizsgálja őket, és semmiképpen nem kínozta. De azt is érezte, hogy Enrico hátulról az ingét rángatja. Megértette, hogy a másik azt akarja, fussanak, meneküljenek. De Pipp nem találta helyesnek, különösen akkor nem, mikor a férfi is észrevette, hogy mi járhat Enrico fejében.
- Fussatok csak, én pedig lelőlek benneteket, ahogy a tolvajokkal szokás tenni.
- Nem, uram, nem akarunk elfutni. Ugyanakkor nem hiszem, hogy lelőne.
Pipp még jobban meglepte a férfit, aki egészen előrelépett. Otromba viharkabát volt rajta, a fején félrecsapott sapka, a lábán könnyű csizma. Arca borostás volt, fehéres haja rendezetlen.
- Miért gondolod, hogy nem lőnélek egyszerűen hátba? A gyávák oda kapják a golyót.
Pipp már keserű daccal válaszolt.
- Mert ön nem olyan. Ismerem a magafajtát.
- Ismersz?
- Igen, ismerem. Az apám is ilyen volt. A nagyapám még inkább.
- És egyikük sem tanított meg arra, hogy a lopás bűn?
- Mindegyikük meghalt. De ez most nem számít. Nem otthonról szöktünk el, hanem a buttriói fogházból. Szökevények vagyunk, napok óta csak lopott gyümölcsöket ettünk. Nem volt más.
A férfi hosszan hallgatott. Mintha fürkészte volna a fiúk arcát. A hold mintha teljesíteni akarta volna a férfi akaratát, a felhők mögül felragyogott, s láthatóvá vált a két fiú törékenysége.
- Miért szöktetek meg?
- Hogy életbe maradjunk. És ezért loptunk. És bármit tettünk, csak az életünkért tettük. A kutyáját sem akartuk megölni – mondta szomorúan Pippo, mintha beletörődött volna, hogy az útjuk véget ér, s mehetnek vissza. Vagy szörnyűbb helyre viszik őket.
A férfi mintha gondolkodott volna. Majd barátságosabb hangon szólalt meg.
- Engem Cesare Villalongának hívnak. Nincs bűnöző képetek, ezért maradhattok nálam. Bár nem hallottam, hogy titeket keresnének, de akkor sem maradhattok egy napnál tovább. Te pedig gyere, bekötözöm a kezed – mondta Enrico felé, majd elindultak hármasban a kúriaszerű ház felé, ha nem is jómódról, de tisztes életről tanúskodott. Hosszú szőlőültetvények és széles gyümölcsösön át vezetett az útjuk.
- A kutyát úgy hívják, mint engem. Ő is Caesar. Öreg állat, mint én – beszélt ez az ember, s Pippóba hirtelen olyan bizalmat támasztottak ezek a szavak, hogy minden félelme megszűnt.
A ház belülről olyan volt, mint ami egykor jó hely volt, tisztes családi élet emelhette otthonná. Mára pedig medvebarlang lett, hideg rendje, üressége szinte fájt, ahogy leültek.
Cesare Villalonga bekötötte Enrico kezét, miután fertőtlenítette erős pálinkával.
- Keresek nektek valami kevéssé feltűnőt.
Otthagyta a két fiút hideg élelemmel, másnapos kenyérrel, kihűlt raguval, néhány almával, koraértett szőlővel, dinnyével.
A két fiú kiéheztetett kamaszgyermek pedig falni kezdett, mintha a gyomrukat marcangoló éhséget akarnák jóllakatni. Nem szóltak egymáshoz, csak nevettek, felszabadultan, s ha valaki látta volna őket, azt gondolta volna, hogy elment az eszük.

A viharlámpa fénye kecsesen nyújtózkodott az üvegcellájába, s bronzszínűre festette a szobát.
Enrico aludt, Pippo még fenn volt. Kötelességének érezte, hogy őrizze a barátját. Nem érzett bizalmatlanságot a befogadójuk iránt. Nem volt bőbeszédű férfi a vele szemben ülő, s rajtuk is tartotta a szemét, de Pippót látva nem nyugtalankodott. Mesélni kezdett arról, hogy ki és miféle. Majd a háborúról, a régi Olaszországról.
- Volt egy ilyen korú fiam, mint te – mondta váratlanul, fekete hangon.
Pippo bólintott, érezte, hogy az öreg arról fog mesélni, hogy hogyan halt meg.
A nagy háború alatt sokan vesztek oda, különösen Isonzónál. Mennyit hallotta ezt!
- A fiam nem volt jó gyerek. Már egészen kis korában valami vadság tombolt benne. Nem kímélt senkit és semmit. Az anyja, hogy hamar sírba került, neki volt köszönhető. Nem tudom, miféle élőlény lakozott abban a gyermekben. Pedig szerettem. Mit szerettem, imádtam! Hiszen a fiam volt. Aki apa, az Istent kapja meg a gyermekeiben. Vagy annak szánják. Kisgyermekként nyugtalan volt, s mikor korodbéli lett... Hát...
A mondatot el sem kezdte. És sírni kezdett. Némán, ahogy a megszomorítottak szoktak. Akik bezárták a fájdalmukat, s hagyták, hadd dörömböljön bennük.
- Elment hazulról. Valami bandába keveredett, akik lopni jártak. Gyilkosság lett a vége, a fiam volt a főbűnös. Akkor azt éreztem, nem baj, bűnhődjön. A fájdalom az a szita, mely felfogja a lélek piszkát, s ami jó, azt általszűri. Beengedtek hozzá. Azt hittem, megtört. A kezemre hajtotta a fejét, majd a tenyerembe tette a homlokát, s szinte telesírta ezt a kezet. Nézd, fiam, ezt! Nem kicsi ez a kéz – mutatta az öreg a fény felé, s valóban dologban megvastagodott kar volt, mint egy vaskos fatörzs szálkás, kemény kéreggel. – Tudom, hogy ostobaságnak hangzik, de boldoggá tettek a könnyei. Azt hittem, gyógyul. Pedig beteg volt, egyre betegebb. Az ösztönei megölték azt, ami jó volt benne. Nekem pedig tudnom kellett volna. Én ott voltam vén bakaként a háborúban. Láttam borzalmas dolgokat. És tettem is. Te el sem tudod képzelni. Te nem tudod, mi az igazi éhség. Az osztrákok és mi is a saját halott katonáinkat ettük a fronton. Amit láttam, az olyan volt, mint a mészárszék. Nem, nem is olyan. Sokkal rosszabb. Széthasogatott emberek mindenfelé. Megégett hullák dombjai. Volt olyan, hogy megfogtam egy halottat a kezénél fogva, hogy elhúzzam egy gödörig, de a keze kiszakadt a vállából, s a teste még belülről égett. És tucatnyi arcnélküli embert láttam, kiknek a képét nem tőr vagy szurony, hanem a tűz nyúzta meg...
Pippo döbbenten hallgatta az öregembert, akit most látott igazán öregnek. Mintha a beszéd megöregbítette volna. De tudta, hogy hagynia kell beszélni. Ki tudja, mikor beszélt utoljára.
- És a fiam arcát nem láttam meg. Nem láttam, hogy ő is belül izzik. Megszökött a fegyházból. Nem onnan, ahonnan ti. De menekülés közben agyonlőtték.
Az öregember felállt az asztaltól, s az ablakhoz ballagott. Nem akarta, hogy a fiú lássa a képét.
- És ez a kéz mit csinált? – emelte fel az öregember ismét a kezét. – Ez a kéz most temetett. Előbb a gyermeket, majd az anyját. Csak önmagával... velem nem tud mit kezdeni. Csak ez a vén kutya maradt nekem. Ismered, a szíved megóvta. Mikor nem ütötted le, nem verted agyon, akkor jöttem rá, hogy te nem olyan vagy, mint a legtöbb fiú. Néztelek, kilestelek, kihallgattalak benneteket. Mikor ott neszeztetek a kertben, elhatároztam, hogy elfoglak benneteket, s feladlak. És amikor ott voltatok a fűben, még az is eszembe jutott, hogy lelőlek mindkettőtöket. Hulljon a férgese. Vesszen a szemét, pokolra a hitványsággal. De ahogy egymást öleltétek, mint két testvér, már nem akartalak bántani. Ti emberek vagytok. Vagy azok lesztek. Azoknak kell lennetek. És én ebben segítelek benneteket...
Az öreg elhallgatott. Pippót nézte, de már nem kutatott annak a szemében. Hálát érzett, s nemcsak eziránt az ember iránt. Hirtelen megfordult a fejében, hogy Stardi atya talán nem túlzott, hogy a kegyelem valamiképpen jelen van a világban. Talán tényleg létezik valami, ami az elmerülés pillanatában megmondja, mit kell tennie. És azt is, hogy mit nem szabad megtennie.

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007