2021. szeptember 18. szombat,
Diána napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Az érintés 4-6.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

 


4.

(A belváros egyik gyorsétkezdéjében. Ebédidő, zsúfoltság. Zoltán és Vera az ablak mellett találtak szabad asztalt. Odakint az utca forgataga látható. Jamaikai zene szól.)
VERA:  Milyen rég ettem ilyen helyen!
ZOLTÁN:  Én rendszeresen járok ezekbe az éttermekbe. (Lenyeli a szájában lévő falatot, majd folytatja.) Sajnálom az időt főzéssel tölteni. Magamnak miért is tenném?
VERA:  Egyszer meghívlak egy jó vacsorára hozzám. Az ismerőseim szerint ügyes vagyok a konyhában.
ZOLTÁN (szélesen mosolyog):  Szavadon foglak.
VERA:  Addig óvatosan kitapasztalom, mit szeretsz, nehogy felsüljek, és a végén megmaradjon minden.
ZOLTÁN:  Ez miatt ne aggódj! Nem vagyok válogatós, de nekem úgy tűnik, nem sok szabadidőd van. Főleg főzésre.
VERA:  Annyi időm azért van. De néha két-három festményen is dolgozom.
ZOLTÁN:  Mesélj valamit, szeretnék többet megtudni a munkádról! Annyit már láttam, hogy tágas teremben dolgozol, előtted a kép. (Mosolyog.) És jól mutatsz az overallban.
VERA:  Hogy épp hol dolgozom, az változó, és a restaurálás nem feltétlenül önálló, hanem csapatmunka.
ZOLTÁN (meglepetten):  Mindig úgy képzeltem, hogy a restaurátor kijavítja a kép sérüléseit, az idő okozta hibáit, és ehhez nagyon kell értenie a festményekhez, nagyon kell tudnia festeni.
VERA:  Ez valóban így van, de az, hogy milyen módszert alkalmazunk, milyen megoldásokat, ezt néha nem egyszerű eldönteni. A kollegák véleményét is ki kell kérni. Mert nem lehet hibázni. Mire elém kerül a festmény, lehet, hogy mások is foglalkoztak már vele. Csak más szempontból.
ZOLTÁN:  Értem.
VERA:  Ráadásul mindenről feljegyzés készül. Elég sok.
ZOLTÁN (meglepetten):  Ah!
VERA (nevetve): Ne nézz így rám! De nincs főnököm, nincs kötött munkaidő. Határidők vannak, amiket tartani kell. Mindezt nagyon szeretem, és kitölti az életemet. Többször jártam Olaszországban, a szakmai gyakorlatomat Firenzében töltöttem.
ZOLTÁN (meglepetten):  Valóban?
VERA:  Másképp nem megy. Vagy szinte lehetetlen.
ZOLTÁN:  Tehát sokat dolgozol.
VERA:  Igen. Tavaly megpróbáltam eljutni a tengerentúlra, de nagyon kedvező ajánlatot kaptam egy képre, ezért kihagytam. (Szünet.) És te? Halljuk! Mit csináltál a nyáron?
ZOLTÁN:  A nyarat kihúztam itthon. Vagyis otthon.
VERA (kissé csodálkozva):  Kihúztad?
ZOLTÁN:  Igen. Tudod, vastagok a falak. Hűvös, belvárosi lakás. És dolgoztam is. De minden évben napokat töltök azzal, hogy különböző utazási irodák prospektusait lapozgatom. A végén mégis Caprin kötök ki. Már harmadik éve ugyanoda utaztam szeptember elején. Nem szeretem a tömeget. És akkor már kevesebben vannak.
VERA (eltűnődve):  Capri szigete.
(Kitölti magának az üvegből a maradék italt, majd iszik.)
Szép lehet. És miért pont oda vágysz?
ZOLTÁN:  A miocén gigászi váltakozásainak köszönhetően a Mare Mediterraneum valaha kiszáradt, sós medence volt, amíg Gibraltár és Afrika be nem engedte az Atlanti óceán víztömegét. Így emelkedhetett ki a sziget, amely évmilliók elteltével magához vonzza az embert. Nem tudnám megmondani, mi tetszik jobban: a Grotta Azzurra híres kék vize, a tengerből kiemelkedő Faraglioni sziklák, a Villa Jovis és Augustus király kertjei, az ókor maradványai vagy a létünket annyira meghatározó tengervíz, az alga-, a jód és só szagú hullámokkal.
VERA:  Ó, a tenger! (Nagyot sóhajt.) Igen!
ZOLTÁN:  Tiberius császár idősebb korában sok időt töltött ott mulatozva, amikor megunta a politikát, Róma ügyeit csak levélben bonyolította. Gondoltam, én is kipróbálom. És ami nem elhanyagolható szempont, az olasz borok ugyebár kiválóak.
VERA:  Jól hangzik.
ZOLTÁN (szünet):  Több időt kellene pihenésre fordítanod.
VERA:  Van kivitelezhető ötleted valamelyik hétvégére?
ZOLTÁN:  Ismerek egy völgyet, panzióval egy csendes, nyugodt tó partján. Körülötte erdő, sétányok. Ugyan már meghalt a szezon, de ilyenkor is varázsa van. A panzió olyan, mint egy modernkori, üres kastély. (Mosolyog.) Ha nem megyünk oda, a személyzet csak magának főz.
VERA:  Szabadíts meg a jövő hétvégén ebből a városból! Ha neked is megfelel az időpont.
ZOLTÁN:  Veled ellentétben, bármikor szabaddá tehetem magam. Akkor megegyeztünk. Telefonálok, elintézem a szobát.
(Vera az órájára pillant.)
VERA:  Uram-atyám, már negyed kettő!
(Körülöttük elfogytak az emberek, lement a dömping. Felkelnek az asztaltól, a tálcájukat a gyűjtőpolcra teszik.)
ZOLTÁN:  El kell mennem anyámhoz, megígértem neki.
VERA:  Visszamegyek, dolgozom még két-három órát.
(Zoltán és Vera megcsókolják egymást. Vera felszáll egy érkező autóbuszra, Zoltán leint egy arra haladó szabad taxit.)



5.


(Vera műteremlakása egyetlen hatalmas légtér, a természetes fény nagyon magasan, jóval embermagasság felett tör be, mégis középre esik.  Létrán felmászva tudja Vera kinyitni, becsukni az ablakokat. A jókora belmagasság ellenére tűrhető a hőmérséklet. A terem egyik végében találhatók a bútorok: a sarokban széles ágy, mellette ruhásszekrény, vele szemben étkezőasztal székekkel, a másik sarokban a TV, két kényelmes fotel és hangulatlámpa, a falon polc képzőművészeti könyvekkel; innen nyílik a többi helyiség is. A lakás közepén, állványon, nőt ábrázoló portré, mellette a festés kellékei.)
ZOLTÁN (megáll a portré előtt):  Ismerős, vagy több annál?
VERA:  Több annál. Az anyám. (Mosolyog.)
ZOLTÁN (Verára, majd újból a képre néz):  Kitalálhattam volna, nagy a hasonlóság. Szép asszony.
VERA:  Köszönöm. Valóban szép. Sötét haj, zöldes szem. Ez amolyan családi vonás nálunk.
(Vera letakarja a képet.)
VERA:  Van még néhány vázlatom, tájkompozíciók. Ezek rajzok. Aztán akad néhány akril és olajtempera. Ha érdekel. Bár nem sok.
ZOLTÁN:  Érdekel, persze.
(Vera falhoz támasztott munkái közül Zoltán az egyiket felemeli, maga elé tartja.)
ZOLTÁN:  És ez?
VERA:  Egy bibliai jelenet az alapja, az ötödik trombitaszó részlete. De ha jól megnézed, Isten megkegyelmezett. Megállította az eseményeket.
ZOLTÁN:  Foglalkoztat a világvége?
VERA:  Ez minden embert foglalkoztatja valamennyire. Igen, egy időben nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy egyszer mindennek vége lesz.
ZOLTÁN:  Nem gondolod, hogy minden úgy van jól, ahogy meg van írva a Jelenések könyvében? Miért kellene megváltoztatnia mindezt Istennek?
VERA (elgondolkodva):  Ma már nem hiszem, hogy így festeném.
ZOLTÁN:  Hiszel Istenben?
VERA  A hit egyik alapköve a félelem. Én pedig nem szeretek félni. Viszont az univerzum és benne az élő szervezetek nem jöhettek létre maguktól. A véletlen nem teremthet ilyen tökéleteset. Ezért az én világnézetemben nagyon is helye van Istennek, de nem emberi alakban képzelem el.
ZOLTÁN:  Isten az embert saját képmására teremtette, sőt, Krisztus által saját arcát is megmutatta. Ez a hit a kereszténység egyik alapja.
VERA:  Nürnbergben, Dürer egy olyan önarcképet festett, amelyen saját magát Krisztus képmásának ábrázolta. De ebben még nem volt semmi rendkívüli, mert igazolta az eredeti állítást, miszerint saját képmására teremtette Isten az embert. De vajon mi késztette negyven évvel később Michelangelót, hogy eretnekséget kövessen el, és a megszokott Krisztus-ábrázolás helyett egy pogány, bosszúálló Apollót fessen a katolikus világ központjában, a Sixtusi kápolna homlokfalára, egy szenvedés nélküli atlétát, ahol Isten nem az ő megszokott, emberi arcát mutatja?
ZOLTÁN:  Természetesen nem tudok válaszolni a kérdésedre, ahogy senki sem tud. De az évszázadok során annyira belénk ivódtak a képek, a megszokott ábrázolások, hogy kitörölhetetlenül meghatározzák a valóságunkat.
VERA:  Én inkább maradnék a saját filozófiámnál, amely nem is annyira az enyém. A világ jelentős része osztozik ebben. Ha másként nem is, legalább metaforikus értelemben.
ZOLTÁN:  Ezt a filozófiát kissé fantáziátlannak érzem, mert számomra hiányzik belőle a misztikum, de kénytelen vagyok elfogadni. (A képre mutat.) Meddig készül egy ilyen festmény?
VERA:  Három-négy hetembe került. Akkor lesz jó a kép, ha ránézek, és megdobban a szívem. Ameddig ez nem történik meg, nincs kész. Csak magamnak festek, rajzolok. Örömet okoz, de úgy gondolom, ez is nagy dolog. Túl józan vagyok, hiányzik belőlem az intuíció. És ez a munkáimon is látszik.
ZOLTÁN:  Megismerni és felszínre hozni a tudatalatti érzelmi játékait kiváltságos pillanat. Olyankor minden egyértelmű lesz, valahogy minden a helyére kerül. És csak két típus tudja a hozzá vezető utat. Az őrült és a művész.
VERA:  Igen, pontosan erről beszélek.
ZOLTÁN:  Feledkezz meg arról, amit eddig tanultál, felejtsd el a tankönyvekben fellelhető mintákat, és alkoss! Arcot rajzolni, fület, orrot és szemet, kiválóan megtanultál, de jelentést kiolvasni a látványból, felfedezni új motívumokat már nehezebb feladat. De pont neked magyarázom! Hiszen jobban tudod, mint én.
 (Vera a polchoz lép, keres valamit, majd felmutat egy CD-t: Bach, csellóra írt darabjai.)
VERA:  Szeretem a zenei aláfestést. Megfelel?
ZOLTÁN (meglepődve):  Tökéletes. Honnan tudtad, hogy kedvelem?
VERA:  Nem tudtam. Feltételeztem.
(Vera behelyezi a lejátszóba a korongot, megszólal a muzsika. Aztán kihúz egy széles fiókot, összehajtogatott fehér lepedőt vesz elő. Határozott mozdulattal az ágyra teríti, majd két párnát és egy vékony takarót is rádob. Szemérmetlenül levetkőzik, hanyattfekszik az ágyon. Két karját széttárja, két combját és lábszárát összeszorítja, kissé felhúzva oldalra fordítja. Zoltán melléfekszik, megtöri a gondosan szerkesztett képet. Szerelmeskednek. Verának gyors, erőteljes orgazmusa van.)
VERA:  Szeretsz?
ZOLTÁN:  Szeretlek.
VERA:  Mondd újra!
ZOLTÁN:  Szeretlek.
VERA:  Olyan furcsán mondod.
ZOLTÁN:  Nem szoktam hozzá, hogy ilyet mondjak.
VERA:  Miért szeretsz?
ZOLTÁN:  Veled álmodtam. Egy kietlen pusztaságban álltam. Valaki megérintette a vállamat. Te voltál. Ekkor a pusztaság hirtelen zöld rétté változott. Kinyíltak a virágok. Tavasz lett, majd nyár. Az égről, mintha egy hatalmas kéz letörölte volna a komor felhőket, pillanatok alatt csodás napsütés támadt. Szerettem volna megköszönni neked, hogy részese lehettem ennek az átváltozásnak, de a számra tetted az ujjad, és azt mondtad, ne köszönjek meg semmit, nem jött el az ideje.
VERA:  Tudod, hogy milyen szépet mondtál, Zoltán?
(Vera a férfi mellkasán pihenteti a fejét, alszik. Zoltán óvatosan veszi a levegőt, nehogy felébressze a lányt. Kis idő után Vera elfordul tőle, hason fekve alszik tovább. Arcát a párnába fúrja, egyik lába lelóg az ágyról. Zoltán felkel, a közeli fotelba ül. Csendben nézi a lány meztelen testét.)

***

(Másnap reggel. Zoltán és Vera egymás mellett fekszenek az ágyon, Zoltánnak nem sok jutott a takaróból, Vera kisajátította magának álmában. Szinte egyszerre kezdenek ébredezni.)
VERA (álmosan, halkan):  Már nappal van… (Mozdulatlanul fekszik tovább.)
ZOLTÁN (halkan):  Igen. (Szünet.) Az éjszaka immár elvesztette lényegét.
VERA:  Elaludtam az este, ne haragudj!
ZOLTÁN:  Ne butáskodj!
VERA:  Hány óra  lehet?
ZOLTÁN:  Nem tudom, talán hét.
VERA:  Főzök egy kávét. Kérsz?
ZOLTÁN:  Igen, de reggeli előtt soha nem iszom. Addig készítek valami harapnivalót, ha nem bánod.
VERA:  Farkaséhes vagyok!
(Felkelnek az ágyból, magukra kapnak némi öltözéket, és kimennek a konyhába, ami sokkal inkább főzőfülke méretű helyiség. Amíg kifolyik a kávé, Zoltán szendvicseket készít, közben Vera megteríti az étkezőasztalt: tányérokat, evőeszközöket, szalvétát helyez el nagyon precízen. Reggeli közben halkan szól a rádió.)
ZOLTÁN:  Szereztem két jegyet egy Miller-darabra, az Istenítéletre. A Nemzetibe, vasárnap este hétre. Ugye elkísérsz?
VERA:  Szeretem Millert, persze, hogy veled tartok.
ZOLTÁN:  Érted jövök hatkor.
VERA:  Hogyan sikerült (belekortyol a kávéjába), hogyan sikerült jegyet szerezned rá?
ZOLTÁN:  Tibort illeti a dicséret.
VERA:  Ezek szerint Tibor nem csak jól fest, hanem kapcsolatai is vannak. Meg kell becsülni az ilyen barátot.
ZOLTÁN:  Minden tiszteletem az övé. És kiváló barát.
(Miután felállnak az asztaltól, Vera elmosogat, ez alatt Zoltán felöltözik, és az egyik fotelben várja Verát.)
VERA (meglepődve):  Máris felöltöztél?
ZOLTÁN:  Igen, el kell mennem.
VERA:  Azt hittem, egész nap együtt lehetünk! Ma szombat van. Sietsz valahová?
ZOLTÁN:  Fél tízre megbeszéltem egy találkozót. Nem szívesen mondanám le.
VERA (csalódottan):  Értem. Persze, menj csak.
ZOLTÁN (gyengéden):  Ne haragudj! Szólhattam volna már az este, tudom.
VERA:  Rendben! Rendben! Nem tartozol elszámolással! Isten ments!
ZOLTÁN:  Úgy érzem, megbántódtál.
VERA:  Nem, dehogy!
(Megcsókolja Zoltánt, mosolyogni próbál.)
ZOLTÁN:  Délután felhívlak.
(Felveszi a kabátját, az ajtónál megcsókolják egymást. Vera ráfordítja a kulcsot a zárban, majd leül a fotelbe, ahol néhány pillanattal előtte még Zoltánt láthatta. Magába roskadva üldögél.)



6.


(Zoltán lakásán. Csengetnek. Zoltán kinyitja az ajtót, barátja, Tibor áll előtte. Bemennek a nappaliba.)
ZOLTÁN:  Ne haragudj, hogy áttettelek mára, de találkám volt egy lánnyal.
TIBOR (meglepődve):  Nocsak! (Kinyitja a táskáját.) Tessék, az albumom. Nem akartam, hogy tiszteletből megvedd. Ajándék.
ZOLTÁN:  Nahát, Tibor! A színházjegyek, s most ez! Köszönöm. (Belelapoz az albumba.) Szép lett. Valóban!
TIBOR:  Jól vagy? Mintha le lennél lombozódva.
ZOLTÁN:  Á, semmi!
TIBOR:  Dolgozol valamin?
ZOLTÁN:  Nem tudom.
TIBOR:  Az hogy lehet?
ZOLTÁN: (szünet, közben Tibor leül):  Írtam néhány oldalt, minden elkötelezettség nélkül, hátha kisül belőle valami.
TIBOR:  És?
ZOLTÁN:  Csak annyit tudok, hogy egy nőről szeretnék írni. Egyelőre különböző helyzetekben próbálom elképzelni magamnak.
TIBOR:  Akivel megismerkedtél, hogy is hívják?
ZOLTÁN:  Vera.
TBOR:  Ez a Vera nem lenne alkalmas?
(Zoltán odalép az ablakhoz, kitámasztja kétoldalt a spalettákat, kikönyököl a párkányra. Odalent megint a kapu előtt áll az az autó, amitől két napja nehezen tud befordulni a garázsba.)
ZOLTÁN:  Vera? Á, dehogy!
TIBOR:  Csak felvetettem. Hátha segít. Mert mélyponton vagy.
ZOLTÁN:  Mélyponton? Hm.  Rengeteg ötletem van.
TIBOR:  Engem nem csapsz be! Több mint harminc éve ismerlek, három évvel jártam feletted az iskolában.
ZOLTÁN:  Már ilyen régóta? Hogy bírtalak elviselni ennyi éven át? (Grimaszt vág.)
TIBOR (nevetve):  Jól van, na!
ZOLTÁN:  Amikor azt mondom, hogy keresek egy nőt, akkor elsősorban alakra, arcra, illatra, mozdulatokra gondolok. Néha úgy érzem, közel kerültem hozzá. Néha viszont nagyon messzire. Arra a pillanatra várok, amikor meg tudom ragadni. (Szünet.) Verának különben is ismerem minden porcikáját.
(Kibont egy doboz cigarettát, kivesz egy szálat, meggyújtja.)
A keresett karakter az ideális nőben realizálódna. (Beleszippant a cigarettába.) Szerinted létezik ilyen?
TIBOR:  Mi az ideális nő számodra? Definiáld, kérlek, ha egyáltalán ez lehetséges! Bár téged ismerve mitizálni fogod a nőt. És szereted idealizálni a dolgokat.
ZOLTÁN:  Számtalanszor elképzeltem már. (Szünet.)
TIBOR:  Nos?
ZOLTÁN:  Engedné, hogy csendben legyek mellette.
TIBOR (meghökkenve):  Csak ennyi. Csendben.
ZOLTÁN  Úgy általában. (Szünet.) Valami olyan viszonyt képzelek el férfi és nő között, mint ami a természet és köztem van. Felesleges a beszéd, mégis értek mindent. Vagy inkább, hogy zenei példával éljek: amikor a gordonka hangját hallgatom, amitől megborzongok. A hangszer nem emberi nyelven szól hozzám. Mégis értem. Az ideális nő olyan számomra, akivel így lehetek együtt.
TIBOR (felnevet):  Ilyen nő nem létezik, drága barátom! Az emberi kapcsolatok többnyire a verbális kommunikáción múlnak, s ez leginkább a beszéd. Pont neked mondjam? A beszéd az, ami elvarázsol, a gondolatok közlése, és a befogadása. Amit te mondasz, az nem más, mint unalmasság. Nem beszélni annyi, mint beismerni a gondolathiányt. Figyelj meg egy férfit és egy nőt, akik szótlanul, egymás mellett ülnek egy padon. Azt mondanád rájuk, bizonyára összevesztek.
ZOLTÁN:  Vagy felismerték azt, hogy a valódi szerelem lemond a kommunikációról. (Leül, lábát keresztbe téve hátradől, leveri a cigarettáról a hamut.) Annyit csalódtunk már a szavakban. Minduntalan magyarázkodnunk kell, mert egy szövegnek, legyen az leírt vagy kimondott, nem lehet kizárólagos jelentése.
TIBOR:  A nők folyton megerősítést várnak szerelmed hőfokáról. Ha ezt elmulasztod, zavarba jönnek, elbizonytalanodnak, és előbb vagy utóbb vádaskodnak. És néha bizonyíték is kell. Kézzelfogható bizonyíték.
ZOLTÁN:  Bizalom! Bizalom, barátom. Ez a lényeg!
TIBOR:  Ha ennyire a csendre vágysz, miért nem laksz a természethez közelebb? Emberektől távol. Legalább megunnád a szótlanságot, s nem állnál elő ilyen ötletekkel.
ZOLTÁN:  Nem erről van szó. (Szünet.) Szeretem a belvárost, mert pillanatok alatt bent lehetek a forgatagban. Hiányoznának a kávéházak, a presszók, a régi utcák, még akkor is, ha nehéz autóval helyet találni vagy megállni a házam előtt. Minden reggel ugyanabban a pékségben veszem meg a reggelimet. Minden délelőtt elsétálok egy borbélyüzlet előtt. Ha ajtaja nyitva, beköszönök, odabentről ismerősként üdvözölnek. Minden délelőtt ugyanabban az időben és kávéházban iszom meg a feketémet. Már tudják, hogy cukor nélkül szeretem. Ha írni van kedvem, hagyják.
TIBOR:  És ez az ideális nő megoldaná a problémáidat?
ZOLTÁN:  Ha én azt tudnám!
TIBOR (szünet):  Hogyan fér bele a világodba Vera?
ZOLTÁN (eloltja a cigarettáját):  Nagyon jól. De… (Nem fejezi be a mondatát.)
TIBOR:  Mit, de?
ZOLTÁN:  Örülök, ha mellettem van, ha mellette lehetek. De amikor a mellemre hajtotta a fejét, egy pillanatra úgy éreztem, zavar. (Szünet.) Érted te ezt?
TIBOR:  Azt hittem, több nőügyed volt.
ZOLTÁN:  Volt elég.
TIBOR:  Újból meg kellene házasodnod!
ZOLTÁN (nevetve):  Azt mondod?
(Tibor újabb italt tölt magának. Miután megissza, két tenyerével a térdére csap.)
TIBOR:  Most mennem kell! Ami a cikket illeti, ugye számíthatok rád?
ZOLTÁN:  Igen, persze. Hisz megígértem. Holnapra meglesz.
(Zoltán kikíséri Tibort.)
TIBOR:  Eljössz este Éva partijára?
ZOLTÁN:  Nem. Nem érek rá.
TIBOR:  Hiányozni fogsz neki.
ZOLTÁN:  Nem érek rá.
TIBOR:  Te tudod.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007