“Isten emberré lett, hogy leélhesse az emberi életet. Minden feladatát magára vette és megszentelte. Tettében benne van az ígéret, hogy ha az ő útján haladunk, célhoz érünk.” (Gál Ferenc)

Isten Jézusban lett emberré. A jézusi élet bizonyság arra, hogy érdemes élni emberi életünket. Ő maga üzenet!

“Ha szavaimnak nem hisztek, tetteimnek higgyetek!” – mondotta Jézus. Tettei: élte az emberi életet. Jelentéktelen ország alig észrevehető településén született, nevelkedett, lakott. Volt gyermek, ifjú. Ács szakmát tanult. Reggel kelt, ebédelt, vacsorázott. Imádkozott, templomba ment. Asztalt készített, gerendát ácsolt. A megrendelőnek hazaszállította. Eseménytelen szürkeségben élte az emberek megszámlálhatatlan millióinak életét. Munka, gondok, fáradtság. Majd 3 évig tanított, melyet lelkesedés és meg nem értés kísért. Aztán a keresztút: árulás, vádak, ítélet, hűtlenség és hűség, volt, aki segített, volt, aki leköpte. Anyja könnyei kísérték és tanítványainak félelme. Keresztre szögezték. Kínok, halál, temetés, sziklasír.

Végső soron olyan emberi élet, mint mindenkié. Emberi élet, mely nem komédia, aligha dráma, inkább tragédia. Emberi élet, melyet maga Isten élt végig Jézus Krisztusban. Ki meri mondani, hogy valami hiábavaló lett volna az Istenember életében? Vajon a mi életünkben van valami jelentéktelen? JÉZUS ÉLETE A MAGA TÖRTÉNETI VALÓSÁGÁBAN ÜZENET: NEM HIÁBA SZÜLETÜNK, NEM HIÁBA ÉLÜNK, NEM HIÁBA HALUNK MEG. Isten örökkévalóságában értelme van életünknek. “A múlt nem múlik el, csak jelenné szilárdul. Isten örök jelenévé.” (Körmendi Lajos)

És van arra garancia, hogy az emberi élet értéke megmarad? Abszolút garancia: Jézus Krisztus feltámadt, és ha mi vele halunk, feltámadásában részesülünk. Isten emberi életünknek végtelen jövőt biztosít. Felmagasztalja, amint Fiát megdicsőítette!

Az Isten Fia a Szentháromság életében boldog volt, nagyon boldog. Ám “hiányzott” neki az emberteremtmény érzése, esetlegessége, sors-bizonytalansága. Emberré lett, hogy lássa mire van legnagyobb szüksége az embernek. Isten emberként sírt, hogy lássa, miért sírnak az emberek?

És “hiányzott” neki az oly egyszerű öröm, mint Kánában a menyegzői derű, – madarak és liliomok látványszépsége, – a kisdedek simogatása, – a baráti ölelés. Ízlelni akarta a éhséget csillapító kenyér ízét, a szomjat enyhítő vizet… Át akarta élni, mit érez a szív, amikor félelem árnyékolja és mit érez, amikor öröm énekel benne? Érezni akarta a lélek örömét, amikor szeret és őt szeretik….

Sorolhatnánk tovább. Jézus megélte az emberi életet a magzati léttől a halálba zuhanásig. Benne tisztelte meg Isten és ölelte véglegesen magához az Embert. “Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn l0,10)

Mindezek megfontolása után kereső-kérdező szívünk és eszünk megnyugodva ismeri fel, hogy hol találja meg legfontosabb kérdésére a választ. “Közelebbről, arra a végső kérdésre, hogy kicsoda az ember valójában és mi létünk végső célja és értelme, Isten kinyilatkoztatásának a centrumában, az Isten-emberben, Jézus Krisztusban kapjuk meg az igazi választ.” (Nagy Gyula)

(Megjelent a Ceglédi Panoráma 2010. május 6-i számában.)