Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat: a halál fullánkját legyőző, a világot uraló és kormányzó Krisztus, amint idézett húsvéti körmeneti szakrális énekünk is hirdeti, örök ellensége a korunkban tomboló világhatalmi köröknek és barátja a teremtés csodáját állandóan átélőknek, feltámasztja nemzetünket mostani lelki-szellemi tetszhalott állapotából is, ha akarjuk, hiszen székely költőnk, Farcádi Sándor szavaival annyiszor „meg tudtuk tartani ezer poklon keresztül is magunkat".
„Megszólalván pedig az angyal, mondá az asszonyoknak: Ti ne féljetek, hiszen tudom, hogy Jézust keresitek, kit megfeszítettek: nincs itt, mert föltámadott, amint megmondotta.
Jertek és lássátok a helyet, ahová tették az Urat." – olvassuk az Evangéliumban (Mt 28, 5-6), ennek jeleként naponta megtapasztalva, hogy mintha világszerte egyre többen döbbennének rá, kik és miért feszítették keresztre – ahogyan Alföldi Géza alábbi verse is hirdeti – magát az „Írás"-t, az „Eszmé"-t a vér és pénz őrültjei.
Krisztus él!
Uram, én láttam a halálod.
Tudom, hogy az élet így véget ér.
És mégis hirdetem, Jézus, látod:
nem halt meg a Mester,
de százszor és ezerszer:
Krisztus él!
Átdöfhették lándzsával szíved,
Kifolyhatott a tiszta drága vér,
De itt hagytad ránk az örök hitet,
S bár többé nem látom,
De szent hittel állom:
Krisztus él!
Korán vigad kufár és bakó!
Hogy mindennek vége, csalfán remél,
Mert a lélek nem e világból való,
És a Mester lelke,
Az Írás, s az Eszme:
Krisztus él!
Golgota csak új hitek forrása.
Belőle új célok új sarja kél.
S nem borul rá a halál homálya,
Mert hitben és tettben,
Százszor fényesebben.
Krisztus él!
Nem haltál meg, halálba-űzött.
Egy-egy új Krisztus lett minden csepp vér!
S kit Golgotára az Isten küldött,
Nem halt meg a Mester,
De jobban s ezerszer:
Krisztus él!
Él, amint Farcádi Sándor verse (Új életnek kezdetén) is hirdeti:
Nyílzápor, kopja, kard, acéleső –
Kivettük dúsan mindenből a részünk!
Egyetlen, késő hun sziget – kicsiny
Népem – ugye azért mégis megéltünk?!
Sorsunk kiritkult, zászlónk rongy ugyan;
Az éjünk is süket s a nappalunk vak –
Sebaj! – csakhogy meg tudtuk tartani
Ezer poklon keresztül is magunkat!
Az Úr valamit akarhat velünk,
Hogy néprostáján át nem ejtett közbe.
E szent kegy szent hitét a csüggedés
– Vigyázzunk hát – tovább se törje össze!
Ez legyen a mi léleklendítőnk,
És sok sebünkre Isten-küldte balzsam;
Csodás ír, melytől lóra kap a holt,
S ajkán a hajrá ismét égre harsan!
Vihar jár még a székely ormokon,
S új vész lobbanthat lármafát előttünk,
De érzem, ha e hitben indulunk
Együttes életszárnyalásra: győztünk! |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
