 | | | 2026. szeptember 8. kedd, Mária, Adrienn napja. Kalendárium | 
1. Egyed. Ezen a napon lépnek szolgálatba a juhászok, kondások és a szőlőpásztorok. A szőlőhegyen zárónap, ettől kezdve tilos szekér-rel, abroncsos edénnyel a szőlőben járni. Megkez-dődik a szőlőőrzés. A disznót hízóba fogják. Egyed-nap időjárásából az egész őszre következ-tetnek. ... | | 
Beöthy Zsolt (1848–1922) már nem csak az irodalmi élet belső köreit, de az irodalom iránt érdeklődőket is megszólította. A nemzeti klasszicizmus jegyében készült irodalomtörténeti áttekintése ...
| | 
A Pax Hungarica Mozgalom koszorút helyezett el a Budát felszabadító európai keresztény hősöknek a Kapisztrán téri Mária Magdaléna templom romfalán elhelyezett emléktáblájánál. E dicsőséges tett emlékezetbe idézése több aktualitást is magában rejt. ... | | Anne-Sophie Mutter a modernkori hegedülés óriása, s ha nem lenne ennyire fiatal és szépséges, akár nagyasszonyának is lehetne nevezni. A fiatal Mutter még a hetvenes években debütált kislányként Karajan segédletével Mozarttal, majd egy berlini újévi koncerten játsdzotta Bach híres E-dúr hegedűversenyét. ... | | 
Sértő Kálmán (1910-1941) Erdélyi József és Sinka István mellett huszadik századi nemzeti költészetünk mindmáig egyik legelhallgatottabb alakja, noha egykor rajongtak verseiért.
... | | 
1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit Budapesten az Operaház. Tervezésére nemzetközi pályázatot hirdettek 1873-ban. A bírálóbizottság Ybl Miklós tervét fogadta el. A nyitóelõadáson Erkel Bánk bán c. operájának elsõ felvonását és Hunyadi László c. operájának nyitányát, valamint Richard Wagner Lohengrin c. operájának elsõ felvonását mutatták be. 1980-ban kezdõdött az Operaház teljes felújítása, majd a 100. évfordulón - 1984. szeptember 27-én ? tartott díszelõadással nyitotta meg kapuit az újjáépített dalszínház. ... | | 
A felső-ausztriai Ansfeldenben született. Apja, aki tanító volt, orgonán játszott a helyi templomban. Későbbi életére kihatással volt az egyrészt zeneszerető, másrészt tekintélyelvű és puritán családi légkör. Talán ennek tudható be, hogy a későbbiekben önmagával és műveivel folytonosan elégedetlen volt, és hogy kifejezetten visszahúzódó természet jellemezte. Apja korai halála után került be a templom kórusába, és bár rajongott a zenéért, és remekül játszott orgonán, valamint ...
| | 
Vaszary János (Budapest, 1899. január 1. – Madrid, 1963. november 20.) magyar színész, színigazgató, rendező, színműíró. Vaszary Piri színésznő bátyja, Vaszary Gábor író öccse. ... | | 
Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár. ... | | 
Sergey Rachmaninov (az emigrációban általa választott írásmód szerint; oroszul Сергей Васильевич Рахманинов, melynek magyaros átírása: Szergej Vasziljevics Rahmanyinov; Onyeg, Oroszország, 1873. április 1. (március 20.) – Los Angeles, USA, 1943. március 28.) orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester. ... | | 
Két nagy későromantikus zongoraverseny Karajan nagy felfedezettje, Krystian Zimerman, a Berlini Filharmonikusok és a század karmesteróriása, Herbert von Karajan előadásában. Schumann nem lett zongoravirtuóz, de maga után hagyott egy rendkívül népszerű versenyművet. ... | | A tragikus hirtelenséggel elhunyt Karl Richter nemcsak az egyik legnagyobb orgonaművésze volt a korának, hanem az egyik legnagyobb dirigense is. Talán Bach vagy Handel esetében nem túlzás azt mondani, a legnagyobb. Bach remekműve, mely a zenetörténet számára még mindig kérdéses mű a keletkezése szempontjából, vitathatatlanul a legnagyobb értékét tekintve. Otto Klemperer a nagy zsidó-német karmester mondta a H-moll miséről, hogy az emberiség történetének legnagyobb alkotása. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Szép és fáj | | 
Ülök a kocsiban és a piros lámpánál bámészkodom a Kútvölgyi úton. Az út túlfelén szép, nagy park. Nyáron e park harsogó zöldjével vonzotta a szememet, sárgára festett, szecessziósan kacskaringós vaslábú padjai pihenésre csalogattak – most meghökkenve látom pusztulásának apró, kicsinyke jeleit. Talán túl korán – másnak esetleg még fel sem tűnik… Mindenhol fák, bokrok, virágok – és hatalmas gesztenyefák, melyek a leghűtlenebb fák a világon… Még majdnem minden növény, fű, fa teljes pompáját és élénk, üde zöld színét fordítja felém - de a gesztenyefa megcsal. Már töpörödött, roncsoltszélű és rozsdás levelek hullanak le és borítják a földet az egykor – még akár tegnap is? – szép fa alatt; most csúnya, barna pöttyök villannak fel rajtuk, égetik magukat a szemembe. És ha a nyárutói, langyosan simogató szél felém fordítja halni készülő ágait, még azokon a leveleken is az elmúlás jeleit látom, amelyek még rémülten, de már megadással - közelgő vereségük csalhatatlan tudatában - kapaszkodnak a szárhoz, ott fenn, a magasban… Még augusztus van, - de már nagyon fáj nekem ez az idő…Nem tudom elmondani, lehetetlen kifejezni, mennyire szeretem a nyarat, a napsütést – és ezzel szemben mennyire irtózom az ősztől, az elmúlástól, a temetőszagú, bágyadt, erőtlenül szürke, nyálkás, ködös, hűvös napoktól. Minden egyes új nappal, amire ébredek, perceket lop el tőlem már az Idő… Félek, mert minden pillanat eggyel kevesebb a nyárból… És e félelmem szinte vakon halad el esetleges erényeim pisla fénye mellett. Úgy érzem ilyentájt magam, mint akinek még a tisztítótűzre sincsen egy fikarcnyi reménye sem. Csak a feneketlen üresség és mérhetetlen bánat. Szinte fizikai fájdalom. Ősz. Sápadt parazsú, már fakult virágokkal, halni készülő, ernyedt lombú fákkal, hűvösödő, kesernyésen fanyar éjszakákkal, homályos hajnalokkal, felette színültig töltve az elmúlás finom párája - és csönd. Az örökkévalóság csöndje. De ez a fajta csönd nemhogy megnyugvást nem ad, de még sebez is, sőt, kimondottan fáj nekem. Furcsa ez. Az ősz felszínre engedi és a magam számára is nyíltan kiteregeti az öntudatom alatt rejtőző és azokat erős akarattal elnyomni, visszafojtani szándékozó kétségeimet, mély bánatomat, félelmeimet, hiányérzetemet. Egész egyszerűen letaglóz a tudat, hogy vége lesz hamarosan a nyárnak… Pedig mennyit vártam rá! Hét-nyolc hónap várakozás után végre élhettem: nyár volt. És most mindjárt vége. Igen, belátom: fényképeken ez csodaszép látvány. Minden őszi tájképet csodálok. Színes, tarkán tobzódó gyönyörű képek, szelíd napsütés, bár kicsit már ferde… Amolyan halódó. De ezek a szépséges fényképek, azt hiszem, kiszorítják a valóság alakját. A klisé, a rögzült kép - mert ez egyszerűbb - így szorítja ki belőlünk egyre inkább a megélt, igazi, de bonyolultan szép valóságot. A fénykép nem emlékeztet, ahogy a turisták, fotográfusok és tájképfestők hiszik - hanem az emléket helyettesíti: de rosszul. Az hiszem, az én emlékezetem életem azon pillanatait raktározta el hihetetlen frissességében, melyek nem lefényképezhetők… Az élet igazi, nagy pillanatai nem – vagy csak vaskos hiányosságokkal - fotózhatók. A gép képtelen arra, hogy egy hangot, egy mozdulatot, egy lombsusogást, egy érintést, egy pillantást, egy kedves megszólítást pontosan olyan hűen adjon vissza, ahogy az adott pillanatban az megtörtént, legyen bármilyen okos, mindent tudó masina is a kezünkben. Nem is tudom, miért tűnődöm el ezen…? Sem fotó, sem emlékezet most nem segít. A nyár múlóban van, és ennél nincsen szomorúbb így augusztus vége felé… Ez az idegenkedés és félelem az ősztől halálom órájáig a bőröm alatt, az idegeimben lappang. Én minden egyes ősszel átlépem azt az egyébként kitapinthatatlanul finom és vékonyka választóvonalat, mely az életkedv és a halálvágy közt vonul – és meglehet, itt-ott ezek az érzések még átfedésben vannak, de a végeredmény siralmas… Elmém, szívem-lelkem egyre csökkenő erővel éli meg a szeptemberi-októberi reggeleket, hogy aztán novemberben és a többi, hideg, szeles, hosszú éjszakájú fogvacogtató éjjeleken szinte teljesen megsemmisüljön. Talán így készülünk a halálra is. A lámpa zöldre váltott: észre sem vettem, csak a hűtlen gesztenyefákat néztem az út mentén. Mögöttem egy aranymetál Saab tülkölt. Nagyon nehéz már a szívem, és tele vagyok piros, szembeszökő hiányjelekkel. Lenyomtam a kuplungot, egyesbe löktem a sebváltót és elindultam az úton tovább. Láttam, hogy settenkedik utánam az ősz.

|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |