2025. február 9. vasárnap,
Abigél, Alex napja.
Kalendárium

Február (régiesen Februárius, ősi magyar nevén Jégbontó hava) az év második hónapja a Gergely-naptárban, szabályos években 28 napos, szökőévekben pedig 29 napos. Háromszor fordult elő a történelemben február 30-a. A 18. századi nyelvújítók a februárt az enyheges névre keresztelték át. A népi kalendáriumban böjt előhava (vagy másképpen böjtelő hava) néven szerepel.

...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

Szent Bálint napján tartják főleg az angolszász országokban a Bálint-nap (angolul Valentine's Day...

Az Úr tanítványai közé tartozott, és követte Jézust "János keresztségétol fogva egészen mennybevétele napjáig". Sorshúzással választották az apostolok közé, Júdás helyébe, hogy "velük együtt tanúskodjék Krisztus föltámadásáról". Az apostolok szétszéledése után a hagyomány szerint Etiópiában hirdette az evangéliumot. Alexandriai Kelemen õrizte meg egy mondását: "Gyöngítsd önmegtagadással testedet, hogy a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson." Vértanúságot szenvedett Krisztusért. Szent Ilona császárnõ az apostol ereklyéinek egy részét Rómába, másik részét Trierbe vitette. (Hankovszky Miklós)...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Tavaszjelek - néhány szó március tizenötödike előtt
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

 

Ebben az évben nem kaptunk olyan csodás, korai tavaszt, mint tavaly ilyenkor. Ez a március inkább a gyermekkori márciusaimra emlékeztet...
Emlékszem, kislányként a kötelező sötét szoknya, fehér blúz és fehér térdharisnya volt az egyenöltözet, - így mentünk ünnepelni.
Aztán jött sok-sok olyan március tizenöt, amikor még a télikabát sem került le rólunk, vagy éppen hatalmas hóvihar vagy fagy, de legalábbis nagyon hideg volt azon a napon.
Ma is mintha újra a régi lenne a tavasz...Mintha újra az eszmélésem körüli időszak lopódzott volna vissza egy kicsit...
Borongós, hűvös, esős napokat élünk, - de itt a hegyen olyan mély a csend és a békesség, hogy szinte hallani lehet.
Tudom, ez képzavar, - de ellentmondásaink ütközéséből akár okosodhatunk is, - és bevallom, rácsodálkoztam a mostani tavaszunkra, ahogy a kutyámmal a hegyen csavarogtunk.
Olyan felemás...
Ha azt írom, hogy mindennek dacára az illatok már sejtetik a gyönyörű tavasz settenkedését, hogy mégiscsak zümmög déltájban a levegő, hogy csakazértis kinyíltak a korai, téltemető virágok, hogy szinte hallhatóan pattannak a zsenge rügyek és noha rejtegeti fényességét a nap, mégis jelen van, - akkor túl dagályosnak hangzana az egész mondat.
Pedig így van.
Sétálok a vizslámmal, Cipóval a kedves kis budai utcákon és semmi sem tudja megzavarni a nyugalmamat és a gyönyörködésemet a tájban.
Alattam, pontosabban a lábam alatt egy csodás félkaréjban lüktet Budapest - ide semmi zaj nem ér fel, csak a halványan bágyadt fény erőlködése a láblógató esőfellegek mögül és az opálosan szürke csönd.
Különleges tavasz ez.
Beteg, erőtlen, de mégis tavasz.
Nem tehetek róla, én ezidőtájt kezdek feléledni tetszhalott álmomból, amibe a szép, simogatós ősz elmúltával hullok minden évben.
Most lényem minden rostjával ebbe a kora tavaszi napba vagyok lehorgonyozva, és nincs semmi, ami elronthatná ezt a kézzel fogható, tapintható, érezhető csodát.
Bennem rend van, béke és nyugalom. És várakozás.
Várom a következő és az azután következő napot, mely egyre szebb lesz, minél beljebb jutunk a tavaszba, amit én annyira várok...
Sok minden fér majd el egy ilyen nyilvánvalóan "köznapi" szombatban, ami azért most kicsit más, mint a többi szombat. Előre jelezte szokatlanságát ez a tavasz, hiszen a tél is kíméletlen volt velünk az idén. Most mégis hálás vagyok ennek a mai napnak ezért a sápadt fényért és csendért, ami körüllebeg...
Jegyzetemnek nem tárgya semmi más, csak a tavasz köszöntése március idusán, - pont úgy, mint gyermekkoromban.
Írásomban talán pátoszt vél felfedezni az olvasó. Ez olyan titokzatosság lehet, amikor az emelkedettség eléri azt a hangmagasságot, amelyen a hang, - ha kimondjuk, megbicsaklik. Jobb, ha egy lépésre a végső céltól rábízzuk a szavakra a munka nehezét, - a megértést; hogy az, - a tehetetlenség törvényénél fogva -  maga fussa be az útját, éppen csak alkalmat adni alája, lehetőséget hogy megéledjen.
Az alkalom - jelen esetben - ez a pár, bennem kóborló mondat le-, és kiírása. Most átadtam gondolataimat a betűknek, - és innentől kezdve mindenki önmagán át látja a mai napot, és az elkövetkezendőket....
Én így, ahogy fentebb olvasható.
Méltósággal, betelt szépséggel, emlékezéssel, békével és renddel a szívemben.
Ha kicsit bágyatag is, de mégis gyönyörű nap van.
Hamarosan itt az igazi tavasz.

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007