Szinte mindennap sportcímlapos hír, hogy  a világ legelitebb labdarúgóklubja kit igazol az amúgyis félmilliárdot érő játékoskeretébe.
Florentino Perez elnök meglepte a világot azzal, hogy a jelenkori labdarúgás három legnagyobb játékosából a két aranylabdást, Kakát és Cristiano Ronaldót gigászi összegekért Madridba hozta.
Bevallom, nem osztozom a fanyalgókkal. Még akkor sem, ha van a Real Madrid játékos-politikájában némi „kenyeret és cirkuszt a népnek”-taktika.
Perez ismeri a kor törvényeit, a játékosokhoz gyakorlatilag ingyen jut a spanyol sztárklub, hiszen a mezeladások és a  szponzordíjak növekedéséből, növekvő tevésközvetítésekből az egykori építésvállalkozó visszaszerzi a játékosokra költött több mint százötvenmillió eurót.
Egy materializál Európában – amelyik a kereszténység számára ismét missziós terület – irigység és álszenteskedés mindezeken háborogni. Én pedig örülök, hogy a királyi klub, amely szurkolóit tekintve még a keresztény őslakosságból szerveződött, egy olyan játékost igazolt, mint a brazil Ricardo Kaká, aki mélyen vallásos, s a katolikus hitelvek vonzásában él. Szerény, tiszta, őszinte és nagyszerű ember. Ráadásul filmsztárszépségű fizimiskával bír. Végre egy igaz példakép a modernkor trágyadombjából kivakart féltehetségek világában.
Mi magyarok pedig büszkék lehetünk arra, hogy a Real Madridot a mi Puskás Öcsink vakarta ki a középszerűségből. Puskás Madridba ment öregurasan és hatalmas súlyfelesleggel. Néhány hónapnyi intenzív testedzés, és a madridi üstökös a világ tetején landolt. Puskás négyszeres spanyol gólkirály lett, s a nemzetközi kupákban is ontotta a győzelmekhez szükséges gólokat. Madridi őrjárata alatt a Real mindent megnyert, ami létezik a klublabdarúgás galaxisában.
Ma mindenki a még élő di Stefanóról beszél, pedig Puskás volt a madridiak csodafegyvere. Puskás, aki lecselezve a szovjet válogatott teljes védelmét, a pártbizottságnak megmutatva csupasz fenekét, kirúgta a gólvonalról a labdát. Hős volt, akinek mennie kellett az egyébként a  magyar közéletben még a jelenkorban is pusztító bolsevik aljasság elöl. Kaká és Cristiano Ronaldo egyszemélyben, jó és tisztaszívű, nagyszerű barát, nagyvonalú ember volt.
A Real Madrid-ügy azonban nem ezért fekszik fullasztó ballasztként a közélet mellkasán. Másért fáj ez az egész álszent acsarkodás.
Mikor hallhatunk végre olyan hírt, hogy egy-egy nemzeti érzelmű költőnket leigazolta egy nagy könyvkiadó? Kaká kilencmilliós fizetése euróban nekem nem fáj, hiszen minden annyit ér, amennyit adnak érte. Egy-egy amerikai vagy valóban európai író és költő milliókat keres egy-egy könyvön, míg a magyar költő fizet azért, hogy szeretteinek és barátainak adjon egy-egy tiszteletpéldányt. Felmerül a kérdés, ennyit ér a magyar. Vagy csak most ér ilyen keveset? Olyan keveset, hogy értéke csak negatív tartományban fejezhető ki. Ugyanis a magyar költő fizet azért, hogy szépséget  teremtsen és szeretetet adjon.
Jókait leszámítva nem volt európai értelemben vett kegyes sorsú magyar írónk. Olyan, aki a magyarsággal együtt dobbanó szívvel mert ítélni és alkotni.
Sokan voltak, akik tévedtek. Móricz, Mikszáth, Tamási. De még tévedésük is magyarságszeretetük vakító fényességében fogant. Mikszáth és Móricz nem a magyar vérségű dzsentrit ölte, hanem annak idegen vérségből kibuggyanó idegen szellemiségét. Tévedésük megbocsátható lenne, ha maguk nem tették volna jóvá, ha nem téveszti meg őket a nemzetidegen sunyiság. Mikszáth antiklerikális regénye ugyanúgy a pesti kávéházakból kidagadó nemzetidegenek hazugságából született, mint Móricz és Babits vakságos fensőbbsége. Olyan – csak nevében - Magyarországon élünk, ahol, Szabó Dezső szavaival, ráhemzsegtek a balek magyarra. Ránk települtek, megaláznak, kifosztanak.
De egy egészséges nemzet olyan, mint az egészséges test. A sebek beforrnak még akkor is, ha a hosszú hegek borítják a testet. De ennek a nemzetnek ki akarják vágni a szívét. Megölik a költészetét, az irodalmát, meghamisították a történelmét, elrabolták gyárait, sivárrá tették a magyar vidéket. Most természeti és nemzeti kincsei vannak soron. A vízkészlet, az erdőségek, a főúri kastélyok. Nyelve, hite és költészete talán még létezik. Majd ezeket is elveszik, ahogy a hivatalos irodalomból a magyart kitiltották. Pedig verset tudunk írni. Nekünk könnyebb, hiszen ismerjük a nyelvet, annak pszichéjét, kihalljuk a szívdobogását. Ez a nyelv Európában egyedülálló módon képes bármelyik nemzeti költészetet annak mértékével, verstani eszközeivel megszólaltatni.
Focizni már úgy sem tudunk…