 | | | 2025. március 27. csütörtök, Hajnalka napja. Kalendárium | 
Március (Ősi magyar nevén, Kikelet hava) az év harmadik, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Március nevét Marsról, a háború római istenéről kapta. Az ókori Rómában szerencsét hozónak tartották, ha a háborút ez idő tájt indítják. A 18. századi nyelvújítók szerint a március: olvanos. A népi kalendárium Böjt máshavának (vagy másképpen Böjtmás havának) nevezi. ... | | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | 
Életrajza SzülőházaKözép-Lengyelországban, a Varsói Nagyhercegség Mazovia tartományában, a Sochaczew város melletti Żelazowa Wolában született. Bár a születés után hetekkel kitöltött anyakönyvben február 22. szerepel, a család március 1-jét tekintette születésnapjának. Édesapja Mikołaj (Nicolas) Chopin (1771–1844) francia bevándorló, édesanyja, Tekla Justyna Krzyżanowska (1782–1861) lengyel volt. Egy nővére és két húga volt Chopinnek: Ludwika (1807–1855), Izabela (1811–1881) és Emilia (1812–1827). Néhány hónappal Fryderyk születése után a család Varsóba költözött, ahol a családfő franciatanárként dolgozott. ... | |  Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.
Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégyéves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője és páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Műveiben 60 ezer körüli egyedi szót használt, ezzel messze fölülmúlta költőtársait.
...
| |
A három - tavaszhozó - szent ünnepe. Ha ezeken a napokon kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyarat jövendölnek, ha nem, akkor esőre lehet számítani; viszont ha kemény az idő, akkor a tavasz már közelít. Sándor, az első meleghozó nap. A népi tapasztalat a Sándor, József és a hivatalos tavaszérkezés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet így fogalmazza meg: "Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget." (Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből)...
| | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Szép és fáj | | 
Ülök a kocsiban és a piros lámpánál bámészkodom a Kútvölgyi úton. Az út túlfelén szép, nagy park. Nyáron e park harsogó zöldjével vonzotta a szememet, sárgára festett, szecessziósan kacskaringós vaslábú padjai pihenésre csalogattak – most meghökkenve látom pusztulásának apró, kicsinyke jeleit. Talán túl korán – másnak esetleg még fel sem tűnik… Mindenhol fák, bokrok, virágok – és hatalmas gesztenyefák, melyek a leghűtlenebb fák a világon… Még majdnem minden növény, fű, fa teljes pompáját és élénk, üde zöld színét fordítja felém - de a gesztenyefa megcsal. Már töpörödött, roncsoltszélű és rozsdás levelek hullanak le és borítják a földet az egykor – még akár tegnap is? – szép fa alatt; most csúnya, barna pöttyök villannak fel rajtuk, égetik magukat a szemembe. És ha a nyárutói, langyosan simogató szél felém fordítja halni készülő ágait, még azokon a leveleken is az elmúlás jeleit látom, amelyek még rémülten, de már megadással - közelgő vereségük csalhatatlan tudatában - kapaszkodnak a szárhoz, ott fenn, a magasban… Még augusztus van, - de már nagyon fáj nekem ez az idő…Nem tudom elmondani, lehetetlen kifejezni, mennyire szeretem a nyarat, a napsütést – és ezzel szemben mennyire irtózom az ősztől, az elmúlástól, a temetőszagú, bágyadt, erőtlenül szürke, nyálkás, ködös, hűvös napoktól. Minden egyes új nappal, amire ébredek, perceket lop el tőlem már az Idő… Félek, mert minden pillanat eggyel kevesebb a nyárból… És e félelmem szinte vakon halad el esetleges erényeim pisla fénye mellett. Úgy érzem ilyentájt magam, mint akinek még a tisztítótűzre sincsen egy fikarcnyi reménye sem. Csak a feneketlen üresség és mérhetetlen bánat. Szinte fizikai fájdalom. Ősz. Sápadt parazsú, már fakult virágokkal, halni készülő, ernyedt lombú fákkal, hűvösödő, kesernyésen fanyar éjszakákkal, homályos hajnalokkal, felette színültig töltve az elmúlás finom párája - és csönd. Az örökkévalóság csöndje. De ez a fajta csönd nemhogy megnyugvást nem ad, de még sebez is, sőt, kimondottan fáj nekem. Furcsa ez. Az ősz felszínre engedi és a magam számára is nyíltan kiteregeti az öntudatom alatt rejtőző és azokat erős akarattal elnyomni, visszafojtani szándékozó kétségeimet, mély bánatomat, félelmeimet, hiányérzetemet. Egész egyszerűen letaglóz a tudat, hogy vége lesz hamarosan a nyárnak… Pedig mennyit vártam rá! Hét-nyolc hónap várakozás után végre élhettem: nyár volt. És most mindjárt vége. Igen, belátom: fényképeken ez csodaszép látvány. Minden őszi tájképet csodálok. Színes, tarkán tobzódó gyönyörű képek, szelíd napsütés, bár kicsit már ferde… Amolyan halódó. De ezek a szépséges fényképek, azt hiszem, kiszorítják a valóság alakját. A klisé, a rögzült kép - mert ez egyszerűbb - így szorítja ki belőlünk egyre inkább a megélt, igazi, de bonyolultan szép valóságot. A fénykép nem emlékeztet, ahogy a turisták, fotográfusok és tájképfestők hiszik - hanem az emléket helyettesíti: de rosszul. Az hiszem, az én emlékezetem életem azon pillanatait raktározta el hihetetlen frissességében, melyek nem lefényképezhetők… Az élet igazi, nagy pillanatai nem – vagy csak vaskos hiányosságokkal - fotózhatók. A gép képtelen arra, hogy egy hangot, egy mozdulatot, egy lombsusogást, egy érintést, egy pillantást, egy kedves megszólítást pontosan olyan hűen adjon vissza, ahogy az adott pillanatban az megtörtént, legyen bármilyen okos, mindent tudó masina is a kezünkben. Nem is tudom, miért tűnődöm el ezen…? Sem fotó, sem emlékezet most nem segít. A nyár múlóban van, és ennél nincsen szomorúbb így augusztus vége felé… Ez az idegenkedés és félelem az ősztől halálom órájáig a bőröm alatt, az idegeimben lappang. Én minden egyes ősszel átlépem azt az egyébként kitapinthatatlanul finom és vékonyka választóvonalat, mely az életkedv és a halálvágy közt vonul – és meglehet, itt-ott ezek az érzések még átfedésben vannak, de a végeredmény siralmas… Elmém, szívem-lelkem egyre csökkenő erővel éli meg a szeptemberi-októberi reggeleket, hogy aztán novemberben és a többi, hideg, szeles, hosszú éjszakájú fogvacogtató éjjeleken szinte teljesen megsemmisüljön. Talán így készülünk a halálra is. A lámpa zöldre váltott: észre sem vettem, csak a hűtlen gesztenyefákat néztem az út mentén. Mögöttem egy aranymetál Saab tülkölt. Nagyon nehéz már a szívem, és tele vagyok piros, szembeszökő hiányjelekkel. Lenyomtam a kuplungot, egyesbe löktem a sebváltót és elindultam az úton tovább. Láttam, hogy settenkedik utánam az ősz.

|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |