2025. február 18. kedd,
Bernadett napja.
Kalendárium

Február (régiesen Februárius, ősi magyar nevén Jégbontó hava) az év második hónapja a Gergely-naptárban, szabályos években 28 napos, szökőévekben pedig 29 napos. Háromszor fordult elő a történelemben február 30-a. A 18. századi nyelvújítók a februárt az enyheges névre keresztelték át. A népi kalendáriumban böjt előhava (vagy másképpen böjtelő hava) néven szerepel.

...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

Szent Bálint napján tartják főleg az angolszász országokban a Bálint-nap (angolul Valentine's Day...

Az Úr tanítványai közé tartozott, és követte Jézust "János keresztségétol fogva egészen mennybevétele napjáig". Sorshúzással választották az apostolok közé, Júdás helyébe, hogy "velük együtt tanúskodjék Krisztus föltámadásáról". Az apostolok szétszéledése után a hagyomány szerint Etiópiában hirdette az evangéliumot. Alexandriai Kelemen õrizte meg egy mondását: "Gyöngítsd önmegtagadással testedet, hogy a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson." Vértanúságot szenvedett Krisztusért. Szent Ilona császárnõ az apostol ereklyéinek egy részét Rómába, másik részét Trierbe vitette. (Hankovszky Miklós)...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A Feltámadás filozófiája
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

A Feltámadás kegyelme a világtörténelem legvalóságosabb eseménye. Írhattam volna „legnagyobb"-at, de a nagyság ma már oly keveset jelent, mintha például valaki azt mondaná, hogy korunk „legnagyobb" írói Spiró György és Esterházy Péter.

Így abban a tudatban, hogy a hit és az igen korlátozott emberi tudomány egymás mellé rendelésével lehetséges megközelíteni a Feltámadás problémáját. Az a tudományos gondolkodás, ahol a hit háttérbe szorul, megszűnik tudomány lenni; az az államalakulat, amelytől elválasztják a vallást, megszűnik erkölcsös lenni. Mivel megszűnik az ilyesféle alakulatok abszolút pontja, ezért minden emberi jelenség relatívvá válik. A tudományos, szellemi vagy erkölcsi relativizmus pedig nem válásgtünet, hanem az maga a válság.

Leibniz óta tudjuk, hogy a tömeg nem más, mint nagyméretű energia, „az élő erő megnyilvánulása".

Az E=mc2 pedig azt jelenti, hogy az anyag valójában anyagtalan, hogy a tömeg pedig csupán fizikai segédfogalom. Mindebből az következik, hogy a tömeg sem létezik.

A mozgás pedig kizárólag relatív, hiszen minden mozgásban van, így nincs abszolút nyugvópont, amelyhez bármit is viszonyíthatnánk.

Egon Friedell szerint a kísérleti pszichológia és a kísérleti fizika ugyanarra a következtetésre jutott, mely szerint az anyag valóságalatti, a lélek pedig valóságfeletti.

Sőt Spengler óta a világtörténelem is relatív valóságalattisággá vált a modern ember világlátásában.

Hétköznapi valóság azonban az, hogy a világ időszámítása az Üdvözítő születésnapjával esik egybe, és Spengler Krisztus-problémája is relativizálta a történetírást, mely szerint a történelmi szemlélet históriai és morális aspektussá válik szét.

Mindezek okán sem a pszichológia, sem a természettudományo, sem a történettudományos gondolkodás nem tud mit kezdeni Jézus Krisztussal. Tulajdonképpen az egész történelmi világképünk leegyszerűsödne egy Krisztus nélküli történelemmel, legyen az lineáris vagy koncentrikus; esetlegesen önálló kultúrkörök „örök visszatérése".

A legmegdöbbentőbb paradoxon, hogy a kereszténység számára a legérthetetlenebb a Feltámadás jelensége. Mivel Krisztus, az isteni teremtés, az istenség emberi megnyilvánulása, az istent szülő földi anya, a szeplőtelen fogantatás fogalmai teremtették meg a legmagasabbrendű művészetet, ezért más kultúrákkal való összehasonlítás után elmondható, a keresztény kultúrkör művészete az egyetlen kinyilatkoztatás-jellegű művészet. Míg minden nagykultúra eljutott az ősi kinyilatkoztatás-tanok epikus ábrázolásáig, addig ezek sohasem mutattak tovább misztikus impressziók históriába ágyazott epikus formáinál. Habár mindegyikben megtalálható minden ősi és magasabbrendű, addig a kereszténység eljutott odáig, hogy a az összes elméleti és gyakorlati tudomány és hipotézisgyártás, az összes művészet és filozófia, a lélektani tudományok a teológia ugyanarra a kezdő és végponthoz jutott el. Míg az ősi egyiptomi piramisok, az Egyenlítőtől egyenlő távolságban felépített piramisrendszer, a görög, a kínai, a maja és arab tudományok és matematika nem jutott tovább a világteremtés matematiko-fizikai rendszerének felismerésénél. Ráadásul a kereszténység esetében paradoxonok sokaságával találkozhatunk, mint például a kereszténység létezése a kereszténység előtt, vagy a tertuliánuszi tétellel, mely szerint a lélek természetétől fogva keresztény, azaz egyetlen vallásként egységesíti az emberiséget. Míg az előbbi a történelem valóságos létezését zárja ki, az utóbbi pedig minden pszichológiai irányt fölöslegessé tesz, de minimum értelmetlenné. Mindezt bizonyítja, hogy Krisztus alakja az antik világ hanyatlásánál, a kivénhedt és lehanyatló semita és közel-keleti vallások földrajzi középpontjában, a legősibb műveltségből felemelkedő, sumér, partus, szkíta, ősi mezopotámiai műveltségterületből kinövő, azaz hamita, semita és jafetida etnikumú kultúrkörök központjában alakult ki. Ráadásul a fiatal iszlám és a nagykorúvá váló buddhizmusba is beékelődött, ahogy később szétterjed a dél-amerikai kontinensen, s beáradt a zarathustrai -és sintoista övezetekbe.

Habár minden nagy ősi vallásnak van kozmogóniai koncepciója, de a kereszténység az egyetlen, ahol ez a koncepció, a teremtéstörténet, teremtéstan elsilányul a morális alapigazság mögött.

Pedig a természettudományos gondolkodás egyre inkább bizonyíthatóvá teszi a teremtés folyamatát, a szeplőtelen fogantatás és a feltámadás fizikai valósága néhány gyakorlatban bizonyítható hipotézissel, elemi iskolás szinten leírható képlettel vagy tétellel magyarázható; mindez jelentéktelen és alig felcsillámló szilánk a morális valóság kristálykatedrálisa mellett.

Semmi nem idegenebb a kereszténységtől, mint az anyagelvűség. Ezt jelenti a Születés és a Feltámadás könnyű megmagyarázhatósága, sőt a pofonegyszerű Chardin-i Krisztogenezis-elmélet.

Másrészt a jog legtöbbet vitatott, legtöbbször felvázolt, elméletben újrajátszott valósága a Krisztus-per.

Ebben is két elmélet feszül egymásnak, az ősállandóság illúziójában élő zsidó szakrális materializmus, mely kétezer esztendő óta üldözi a kereszténységet. Nem morális okokból, hanem itt a morál maga az anyagelvűség. A Tan és a Templom a zsidó vallásban az öröknek hitt illuzórikus valóságalattiság, melynek értetlensége és megmerevedése sehol sem látható jobban, mint Krisztusnak a test templomának háromnapos újraépítéséről szóló tanításra adott válaszban. Ennek lényegét akkor érthetjük meg, ha a Teremtés könyvének első passzusát figyelmesen olvassuk.

Ugyanis itt már nem az anyag megteremtése általi világ megalkotásáról van szó, hanem a meglévő anyagból való világ megteremtésére utal. Az anyagszerűség azonban lefokozza az embert; a test testi mivoltából majdnem teljes egészében puszta szexualitás marad.

Krisztus testének feltámadása, a test érintetlenségének megtartása a katolicizmusban és a szerzetesi közösségekben, de már előtte a szeplőtelen fogantatás elméletében az anyagszerűség legyőzését jelenti, hiszen a szeplőtelen fogantatás nem a szűznemzés jelenti, hanem a test bűnök alóli felmentését. Azaz a teremtett világból átformált világ korlátoltsága felszabadul, s visszatér a Teremtés könyve előtti világhoz. Ugyanis a Genezis csak a Föld kozmikus létrejöttéről szól, s nem a Világegészről. Talán ezért érezzük, hogy a teremtéstörténet egy, a zsidónál ősibb kultúrából átvett szöveg metamorfózisa, mely ilyen szempontból rokonságot mutat az antik görög teremtéstörténettel.

 *

Ezért vallhatjuk, hogy a kereszténység előtt létezik a kereszténység, az anyagi világ szakrálissá válása történik meg Krisztus megjelenésével. Hogy a Teremtés folyamatát a modern nyugati fizika képletekkel leírta, ez csak az ateizmus értelmetlen és fantáziátlan zsákutcáját mutatta meg.

Krisztus kereszthalálában és feltámadásában a moralitás és az emelkedettebb szemléletű tudományosság összefonódik, a különböző jogfilozófiák összekuszálódnak, hogy lelepleződjék az istenitől való elszakadottságuk.

A szanhedrin, a „unus testis nullus testis" (egy tanú nem tanú), hamis próféta-elv és az istenkáromlás (blaszfémia) vád, az abolitio, az eljárási közkegyelem (abolitio publica), a coercitiós jogkör gyakorlása, a corporis verbera keveredik itt össze, s mutatja meg, hogy az államjog csak relatív, és semmi köze nincs az egyetemes morálhoz.

Tehát Krisztus elítélésének eljárásában, az ahhoz vezető történelmi folyamatban mutatkozik meg a világ relativizmusa, míg ezelőtt a teremtésben, a teremtés megismétlődésében, a szeplőtelen fogantatásban, a testi halálból kinövő feltámadásban, a test megdicsőülésében egységesül a világ, azaz a világ visszaáll az örök keresztényi világgá.

 *

Krisztust peréből és a zsidóság valláserkölcsi szokásrendjéből a kereszténységbe átöröklődött a vallási türelmetlenség fogalma. Minden kultúra türelmes volt a vallási irányzatokkal, megtűrte azok létét, sokszor lokális majd globális értelemben is hasonult azokhoz. Ahogy a zen és a csán rendszerek kiváltak a buddhizmusból, ahogy a Zarathustra-kultusz ősisége kivirágzott tucatnyi vallásban, ahogy az antik szétterjed, s majdan az antikban a kereszténység átvette az antik elvirágzásban az állam irányítását, hogy majd maga alá hajtsa a keletről jövő hatalmas áradatot.

Renan szerint azonban a zsidóság vallási türelmetlensége a kereszténységben továbbélt, s tovább fertőzött. Ami elpusztította Krisztust, az vezetett a kereszténység elvilágiasodásához.  Ilyen értelemben beszélhetünk zsidó-kereszténységről, de morális alapon a zsidóság és a kereszténység között semmi nem lehet nagyobb távolság a másiktól. Weininger szerint a zsidó és a keresztény isten azonosítása a keresztény Isten leghatalmasabb gúnyolása.

Krisztus halálát a zsidó vallási türelmetlenség és egy magasabbrendű, Istentől jövő morál iránti értetlenség, s az abból felfakadó elpusztítási szándék okozta, melyben láthatjuk a zsidó jog tehetetlenségét, a római jog „eszközjellegét", melyben az immoralitás valóságalattisága mutatja meg igazi arcát.

Krisztus feltámadása azonban megmutatta a jog, a morál, a modern tudomány, a lélektan és a história relativizmusát. Ahogy a természettudományokban nincs abszolút nyugalmi állapot vagy pont, így a Krisztusnélküli történelemben sincs. Ezért bukott meg a marxizmusnak nevezett morális fertőzési kísérlet, a Herder-Hegel-Vico-Goethe, Nietzsche-Spengler-Frobenius-Keyselring-Lamprecht-Toynbee-féle törénelmi buborékelmélet, a lineáris világlátás, mert minden relatívvá, valóságalattivá vált.

De ha a történelem abszolút pontját az időszámítással Krisztus születéséhez mérjük, akkor a Feltámadás kegyelmében megtaláljuk az egyetlen valóságot, mely visszamenőleg hitelesíti a világtörténelmet és az összes, ember által felismert természettudományt.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007