Ebben az évben nem kaptunk olyan csodás, korai tavaszt, mint tavaly ilyenkor. Ez a március inkább a gyermekkori márciusaimra emlékeztet...
Emlékszem, kislányként a kötelező sötét szoknya, fehér blúz és fehér térdharisnya volt az egyenöltözet, - így mentünk ünnepelni.
Aztán jött sok-sok olyan március tizenöt, amikor még a télikabát sem került le rólunk, vagy éppen hatalmas hóvihar vagy fagy, de legalábbis nagyon hideg volt azon a napon.
Ma is mintha újra a régi lenne a tavasz...Mintha újra az eszmélésem körüli időszak lopódzott volna vissza egy kicsit...
Borongós, hűvös, esős napokat élünk, - de itt a hegyen olyan mély a csend és a békesség, hogy szinte hallani lehet.
Tudom, ez képzavar, - de ellentmondásaink ütközéséből akár okosodhatunk is, - és bevallom, rácsodálkoztam a mostani tavaszunkra, ahogy a kutyámmal a hegyen csavarogtunk.
Olyan felemás...
Ha azt írom, hogy mindennek dacára az illatok már sejtetik a gyönyörű tavasz settenkedését, hogy mégiscsak zümmög déltájban a levegő, hogy csakazértis kinyíltak a korai, téltemető virágok, hogy szinte hallhatóan pattannak a zsenge rügyek és noha rejtegeti fényességét a nap, mégis jelen van, - akkor túl dagályosnak hangzana az egész mondat.
Pedig így van.
Sétálok a vizslámmal, Cipóval a kedves kis budai utcákon és semmi sem tudja megzavarni a nyugalmamat és a gyönyörködésemet a tájban.
Alattam, pontosabban a lábam alatt egy csodás félkaréjban lüktet Budapest - ide semmi zaj nem ér fel, csak a halványan bágyadt fény erőlködése a láblógató esőfellegek mögül és az opálosan szürke csönd.
Különleges tavasz ez.
Beteg, erőtlen, de mégis tavasz.
Nem tehetek róla, én ezidőtájt kezdek feléledni tetszhalott álmomból, amibe a szép, simogatós ősz elmúltával hullok minden évben.
Most lényem minden rostjával ebbe a kora tavaszi napba vagyok lehorgonyozva, és nincs semmi, ami elronthatná ezt a kézzel fogható, tapintható, érezhető csodát.
Bennem rend van, béke és nyugalom. És várakozás.
Várom a következő és az azután következő napot, mely egyre szebb lesz, minél beljebb jutunk a tavaszba, amit én annyira várok...
Sok minden fér majd el egy ilyen nyilvánvalóan "köznapi" szombatban, ami azért most kicsit más, mint a többi szombat. Előre jelezte szokatlanságát ez a tavasz, hiszen a tél is kíméletlen volt velünk az idén. Most mégis hálás vagyok ennek a mai napnak ezért a sápadt fényért és csendért, ami körüllebeg...
Jegyzetemnek nem tárgya semmi más, csak a tavasz köszöntése március idusán, - pont úgy, mint gyermekkoromban.
Írásomban talán pátoszt vél felfedezni az olvasó. Ez olyan titokzatosság lehet, amikor az emelkedettség eléri azt a hangmagasságot, amelyen a hang, - ha kimondjuk, megbicsaklik. Jobb, ha egy lépésre a végső céltól rábízzuk a szavakra a munka nehezét, - a megértést; hogy az, - a tehetetlenség törvényénél fogva -  maga fussa be az útját, éppen csak alkalmat adni alája, lehetőséget hogy megéledjen.
Az alkalom - jelen esetben - ez a pár, bennem kóborló mondat le-, és kiírása. Most átadtam gondolataimat a betűknek, - és innentől kezdve mindenki önmagán át látja a mai napot, és az elkövetkezendőket....
Én így, ahogy fentebb olvasható.
Méltósággal, betelt szépséggel, emlékezéssel, békével és renddel a szívemben.
Ha kicsit bágyatag is, de mégis gyönyörű nap van.
Hamarosan itt az igazi tavasz.